2010. november 24., 10:312010. november 24., 10:31
A többi nem fontossági és nem is időrendi sorrendben: karácsony New Orleansban, ahol minden sarkon rövidnadrágos fekete Mikulások szaxiznak, és folyton felbukkannak a Mississippi sárszínű vizén kerekező hajókon is. Új ruhatár. Mondjuk az infantilizmusom jele, hogy a legfontosabb darabja még mindig egy Abercrombie&Fitch farmer lenne, de akkor is. Vágyakozhatnék Louis Vuitton táskára is, hiszen ennek a listának nem a pénz szab határt. Gyümölcsöt termő és jázminbokrot akarok a kertbe, és szeretném, ha kivirágozna végre a tavaly ültetett orgona. Meg fűszernövényeket is.
És akkor a gyermek közvetlenül a bokorról szájba legeli a ribizlit, én meg a tőről tépkedem a levesbe a tárkonyt. A városiak pedig mindig nagy csokor lila orgonával mennek haza, és úgy érzik, tőlem kapták a tavaszt. Ez mondjuk elég könnyen kivitelezhető, de ez a lista nem is a nehézségi fok szerint áll össze. Az csak nekem jó, ha karnyújtásnyira közelítem. Homárt az ünnepekre, szarvasgombás barna rizzsel.
Gasztrosznob vagyok, na és? Saját bár, ahol kedvemre kevergethetek, sékelhetek, kóstolgathatok. Pult, magas szék nem kell, mert azon javallott az elegáns, de fárasztó lábtartás, a saját báromban lazítani kell, nem feszengeni. Ja, és nem vállalkozásra gondolok, ha valaki nekiállna módszeresen teljesíteni. Lóháton vágtatni a tengerparton, hogy a ló patája alatt magasra fröccsenjen a víz, sőt még a kelő vagy lenyugvó nap is belefér a képbe, a saját vágyaim nem giccscenzúrázottak.
És különben ez már megvolt, de akkor annyira féltem, hogy a ló megcélozza a legközelebbi kontinenst, eljátssza a vízilovat, hogy kénytelen vagyok újrajátszást kérni. Szeretném úgy újra elolvasni Camus, Proust könyveit, hogy örömöm teljen benne. Mert már felnőttem annyira, hogy többé-kevésbé azt teszem, amit szívesen. A pénzkeresés ebben nem játszik. Újfundlandit, de ez szinte lehetetlen, mert a család minden tagja más kutyát akar, és a legeredményesebben az lobbizik, aki a magyar fajtát nyomatja, így a puli lóhosszal vezet. Új nappali bútort, mert a régi széthasadt és lepukkant hangulata van. Hogy ezt a listát kipipálva írhassak újat. Hogy eljussak oda, már ne is akarjak mást, csak szemlesütve, pironkodva, félig kérdő hangsúllyal rebegjem: világbéke.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.