A nászéjszaka mint politikai marketing

Sztálintól kezdve Brezsnyevig valamennyi diktátor mondhatni titkolta, hogy ki a felesége, nyilvánosan soha nem mutatkozott vele, a teljes cenzúra sújtotta sajtó természetesen egy szót nem írt róluk. Úgy viszonyultak a témához, mintha legalábbis szégyen lenne, hogy a felső vezetőknek van házas- vagy élettársa. Így az emberek többsége legfeljebb elhalálozáskor, gyászhírből értesülhettek a kommunista mindenható feleségének távozásáról, ha egyáltalán.

Ez volt az úzus a szocialista tábor többi országában is, amelyek között Románia kivételt jelentett, hiszen a bukaresti Kondukátor, Nicolae Ceaușescu már teljesen elválaszthatatlan volt a feleségétől, szinte mindenütt együtt szerepeltek nyilvánosan is. Ennek azonban az volt az oka, hogy a félanalfabétizmusa mellett mérhetetlen hatalomvágyáról elhíresült „világhírű akadémikus, doktor, mérnök”, Elena Ceaușescu gyakorlatilag ugyanolyan teljhatalommal rendelkezett, mint a diktátor férje, közben viszont a közvélemény előtt ugyanúgy homály fedte a családi életüket.

E téren a Szovjetunióban Mihail Gorbacsov 1985-ös pártfőtitkárrá választása hozott – jelentős meglepetésre – radikális változást, az utolsó szovjet elnök ugyanis hazájában is óriási feltűnést keltett azáltal, hogy nem szégyellte a feleségét, Raiszát, aki első szovjet first ladyként hivatalos külföldi útjaira is elkísérte. De ezeken a látogatásokon nem titkolták a jelenlétét, hanem nyilvánosan is megjelent férje oldalán, és igazi first ladyként viselkedett Londontól Párizson keresztül Washingtonig, ami már csak azért sem esett nehezére, mert művelt nő volt.

Azóta persze változtak az idők, a szokások, és az állami vezetők többsége előszeretettel mutatkozik nyilvánosan, kampányeseményen a feleségével, férjével, de természetesen akadnak, akik igyekeznek távol tartani házastársukat a reflektorfénytől. Egy dolog azonban mindannyiukban közös: mindenki megpróbálja elválasztani politikai tevékenységét a magánélettől. Nos, ezt a határvonalat lépte túl tudatosan a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője azáltal, hogy ország-világ szeme láttára rendezte meg az esküvőjét egy Vâlcea megyei faluban, és az eseményre már hetekkel ezelőtt meghívott „minden románt”. Persze nem véletlen, hogy George Simionnak a bukaresti hírtévék által élőben közvetített lakodalma alapján mindenki a politikus szellemi mentorának, a román ultrajobboldali és antiszemita Vasgárda vezetőjének, Corneliu Zelea Codreanunak közel egy évszázaddal ezelőtt Focşani-ban, hasonló körülmények között, több tízezer ember részvételével rendezett esküvőjére asszociál. Akárcsak nyíltan felvállalt politikai elődje, Simion is politikai marketingeseménnyé degradálja az ember egyik legboldogabb, -meghittebb, -intimebb momentumát, a házasságkötését.

Az ízlések természetesen nem egyformák, van, aki több száz fős, rokonokat, barátokat, közeli ismerősöket felvonultató lakodalom megrendezésével szereti még emlékezetesebbé tenni a boldog pillanatot, más csak szűk körben ünnepel. Normális ember azonban nem csinál nyilvános eseményt, falusi népünnepélyt a saját esküvőjéből, hacsak nem szenved kóros feltűnési viszketegségben, vagy még ezt a pillanatot is képes a politikai előmenetelére felhasználni. A nézettség érdekében mindenre képes román hírtévék (tisztelet a kivételnek) közreműködésével Simion leplezetlenül fittyet hányt jólneveltségre és jóízlésre, kizárólag pártja és saját politikai érdekeit szem előtt tartva valóságshow-vá züllesztett egy kizárólag magánéleti eseményt.

Ha a korhatár-besorolás nem tiltaná, az AUR vezetője talán még a nászéjszakájába is betekintést engedne a nagyérdeműnek, csak hogy szerezzen némi többletszavazatot a pártjának, no és persze a maga számára majd a 2024-es államfőválasztáson. Ezzel előzmény nélküli módszereket vezetett be a román politizálásba. Bár a valóságshow-k, a bulvár, és általában az emberi kíváncsiság erejét nem szabad lebecsülni, bízzunk abban, hogy a többségnek ez már sok, és nem kér ebből a gátlástalan és gusztustalan szavazatszerzési hacacáréból.

Az AUR-ból vélhetően nem lesz zajos ellenzéki alakulatnál több, Simionból pedig soha nem válik államfő, a moldovai–román egyesülést forszírozó aktivistából politikussá lett AUR-elnök azonban jobb, ha hozzászokik, hogy politikai érdek diktálta kitárulkozásáért súlyos árat fog fizetni, és ezentúl az is nyilvánosságot kap az életéből, amit már nem szívesen kürtölne világgá.