Hirdetés
Páva Adorján

Páva Adorján

A nagy egyesülés széteső hologramja

2018. május 02., 23:172018. május 02., 23:17

George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás minisztere szerint a „történelmi valóság” megköveteli, hogy 2020-ig meghosszabbítsák a centenáriumi ünnepségsorozatot.

Bár a tárcavezető azzal magyarázta az 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés százéves évfordulója alkalmából tartott megemlékezések elnyújtását, hogy bizony az 1920-as trianoni békeszerződés megkötése is jelentős pillanat az ország történetében, egyértelmű, hogy a bejelentés mögött más, „prózaibb” indítékok állnak. Hiszen a „jelen valósága” az, hogy Románia szinte semmilyen téren nincs felkészülve a „nagy egyesülés” megünneplésére.

Azzal senkinek sem mondunk újat, hogy a bukaresti hatalom semmiféle „országprojekttel” nem készült a centenáriumra, egyetlen történelmi léptékű megvalósítást sem tud felmutatni 2018-ban – még arra sem volt képes, hogy a százéves „szülinapra” autópályával kösse össze a történelmi régiókat. Viszont az már egyenesen tragikomikus, ahogy a jelképes töltettel bíró „ajándékok” terén sem képesek nagyot dobbantani a nép előtt folyamatosan elhasaló helyi és központi hatóságok.

A hazafias ráhangolódás közepette az elmúlt években, évtizedekben több grandomán ötlet is megfogalmazódott emlékművek felállításáról – természetesen Gyulafehérvár sem maradhatott ki a sorból. Bár a nagy egyesülés emlékművének megvalósítására már 25 évvel ezelőtt kiírták a pályázatot, a nyertes szobrásszal még a múlt hónapban is a szerződés aláírásáról tárgyaltak. Olyan körülmények között, hogy a kormány tavaly 18 millió lejt hagyott jóvá az emlékmű elkészítésére, felállítására, illetve a nagy egyesülés parkjának kialakítására – csak éppen a fő alkotás kivitelezőjével nem sikerült megegyezni. Természetesen a helyi és a központi hatóságok heves egymásra mutogatása közepette. 

A színészből lett miniszter szerint még minden esély megvan arra, hogy december elsején leleplezhessék a négy, felül egymásba hajló keresztből álló, 24 méter magas, 1200 tonna kőből megépítendő (sokak által Facebook-szobornak csúfolt) emlékművet. A város polgármestere azonban realistább: szerinte december elsején az alkotást megjelenítő hologram köré fog egybegyűlni a román nép.

De nemcsak Gyulafehérváron hadakoznak a szobrokkal. Aradon több mint egy évtizede szintén megálmodták a nagy egyesülés emlékművét, ám a kulturális minisztérium úgy gondolta, inkább saját pályázatot ír ki, felülírva a helyi kezdeményezést. A nyertes szobrászt azonban hosszú ideig nem tudta elérni az önkormányzat, majd kiderült, hogy Kínában alkot. A végtelenséget jelképező, több tíz méteres oszlop állítólag elkészült, és darabjait tán valahol Bukarest környékén tárolják, azonban még mindig dúl a politikai adok-kapok, hogy Arad melyik részén állítsák fel. Eközben Nagyváradon új híd építésével akarják meglovagolni az egyesülés övezte mámort. Csak az a bibi, hogy a tervek szerint házsorokat kell lebontani, a lakókat pedig nem hatja meg, hogy az átkelőt a centenáriumról neveznék el.

Botcsinálta szülinap – ez Románia jelenkori valósága, ami bizony százéves történelmi gyökerekkel rendelkezik, ugyanakkor megadja színvilágát a jövőképnek is. És ez 2020-ra sem fog kivirulni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Nehogy már alattomos ketrecharcosok nyerjenek labdarúgó-vébét!

Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.

Páva Adorján

Páva Adorján

Biztosíthatlak: így előbb-utóbb belerokkansz a balesetmentes autóvezetésbe

Rutinfeladat helyett komoly költségvetési sokk évek óta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megújítása az autótulajdonosok számára.

Páva Adorján

Páva Adorján

Mindennapi kenyerünket felzabáló drága világunk

Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Reális veszély Románia leminősítése, a bóvli kategóriát valamennyiünk pénztárcája megsínylené

Pénzügyi összeomlás fenyegetné Romániát, ha beigazolódna megannyi elemző félelme, és a nemzetközi hitelminősítők bóvli kategóriába sorolnák az országot. Az április óta tartó politikai instabilitás miatt számolni kell ezzel a sötét forgatókönyvvel.

Páva Adorján

Páva Adorján

Nyugdíjasok a túlélő üzemmódon túl: hogyan teremtsünk méltó és aktív időskort?

Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump iráni háborúja és Erdély

Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Hirdetés