Balogh Levente
2020. szeptember 08., 11:082020. szeptember 08., 11:08
Talán nem túlságosan nagy túlzás történelmi jelentőségű eseménynek nevezni az észak-erdélyi autópálya első Bihar megyei szakasza, a hozzá kapcsolódó magyarországi M4-es autópálya újonnan elkészült üteme, illetve a kettő közötti határátkelőhely elmúlt napokban lezajlott felavatását.
Hiába kevesebb mint hat kilométer hosszú ugyanis az A3-as sztráda most átadott bihari aszfaltcsíkja, az óriási fontossággal bír, hiszen beköti Nagyváradot, valamint a tömbmagyar Érmelléket az Atlanti-óceánig tartó európai gyorsforgalmiút-hálózatba. Ez óriási esély a régió számára, hiszen számos külföldi cég vallja: az itteni beruházás egyik alapvető feltétele, hogy a közelben legyen autópálya. Így az új sztrádaszakasz megteremti az alapot a térség gazdasági fellendüléséhez – már „csak” létre kell hozni ehhez a sztráda mellett szükséges infrastruktúrát, például a közművestett ipari parkokat, és fel kell kutatni a potenciális befektetőket.
Amúgy nem elhanyagolható a szimbolikus értéke annak a ténynek, hogy Váradot hamarabb köti össze autópálya Budapesttel, mint Bukaresttel. Ez is jelzi, mennyire tartották a mindenkori román kormányok fontosnak a fejlesztéseket a jelentős mértékben magyarok által is lakott régiókban. A mostani, nyúlfarknyi szakasz gyors ütemű megépítése is csak amiatt vált lehetővé, hogy a bukaresti illetékesek hirtelen ráeszméltek: hamarosan elér az országhatárra a magyar M4-es autópálya, és presztízskérdést csináltak abból, hogy ne a semmiben végződjön, hanem legalább a határ és Bihar község közötti szakaszhoz csatlakozhasson.
Az avató már csak azért is jelentős eseménynek tekinthető, mert alkalmat adott arra, hogy a két ország kormányának tagjai találkozzanak egymással. Bőven van ugyanis miről tárgyalni, ezt azonban egyrészt a járványhelyzet, másrészt a két ország évek óta fagyos viszonya akadályozza, amelyet az utóbbi hónapokban Klaus Iohannis államfő és sleppje még tovább rontott, miután Magyarországot és a magyar közösséget is megpróbálta belekeverni a két vezető román párt közötti belpolitikai küzdelembe.
Ennek ellenére Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az ünnepségen gyakorlatilag megismételte a korábban Budapestről Bukarestnek is címzett felhívást a térség országai közötti szorosabb együttműködésre, amikor arról beszélt, a z új közúti összeköttetés jó alap lehet a kölcsönös bizalom és tisztelet terén, ezek kialakulása pedig a nehéz kérdéseket is megoldhatóvá teszi. Emlékezetes, hogy néhány hónappal ezelőtt Klaus Iohannis román államfő durván félrelökte a baráti jobbot, amikor elutasította, hogy Románia a magyarokkal, a szlovákokkal, a szerbekkel, a lengyelekkel és a csehekkel közösen lépjen fel a régió érdekeinek képviseletéért.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter most ugyan némileg udvariasabb volt – arról beszélt, szükség van a közös autópálya-avatáshoz hasonló pozitív eseményekre a két ország kapcsolatában –, azonban megemlítette, hogy Bukarest továbbra is kitart amellett, hogy kétoldalú megállapodásban rögzítsék az Erdélyben zajló magyar gazdaságfejlesztési programok működtetésének körülményeit. Ez pedig annyit jelent, hogy Románia magyar viszonylatban továbbra sem tesz le a kettős mérce alkalmazásáról, hiszen a hasonló német fejlesztési program zavartalanul működhet megállapodás nélkül is, miközben a magyar program még csak nem is diszkriminál nemzetiségi alapon, hiszen számos román kedvezményezettje is van. Vagyis úgy tűnik, román részről még mindig nem igazán állnak készen a kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kapcsolatokra, hiszen bürokratikus, adminisztratív akadályokat próbálnak gördíteni az erdélyiek és a partiumiak gazdasági fejlődését, jólétét célzó programok elé – csak azért, mert azokat Magyarország finanszírozza.
Ami meglehetősen barátságtalan lépés egy olyan országgal szemben, amely nem csupán közvetlen szomszéd és fontos gazdasági partner, de egyben Romániához hasonlóan az EU tagja, nem utolsósorban pedig katonai szövetséges is. A jelek szerint a román külpolitikai és biztonsági stratégia kidolgozásáért és megvalósításáért felelős román illetékesek továbbra sem tudnak, illetve nem is akarnak megszabadulni a magyarokkal kapcsolatos görcsöktől.
Pedig az ország valódi érdeke az lenne, hogy – például az új autópálya-összeköttetést kihasználva – a lehető legtöbb programot dolgozzák ki a magyar illetékesekkel is együttműködve a sztrádát övező, határhoz közeli régiók, az ott élő emberek életminőségének fejlesztésére. Ellenkező esetben továbbra is csak azt követhetik tehetetlen nézőként figyelemmel Bukarestből, ahogy a román állampolgárok egy része csak egyetlen ok miatt értékeli az új sztrádaszakaszt: hogy azon keresztül még gyorsabban maga mögött hagyhatja az egyre kilátástalanabb romániai valóságot, Nyugaton keresve a boldogulás lehetőségét.
Balogh Levente
Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.
Balogh Levente
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) rekordgyorsasággal találta meg, milyen, az ország polgárainak jóléte szempontjából fontos témában rontson neki az újonnan beiktatott Niculescu–PSD-kormánynak. És ez mi más is lehetne, mint egy jó kis magyar ügy?
Páva Adorján
Bukarestben újra elővették a vonalzókat és az Excel-táblázatokat, hogy átrajzolják Románia közigazgatási térképét. A magyar érdekképviselet a dán modellel példálózik és helyi népszavazásokat vet fel.
Balogh Levente
Luca Niculescu kormányának megalakulása nyomán jelenleg annyi jelenthető ki pozitívumként, hogy az ország élén végre teljes jogkörű kormány áll – ám a politikai bizonytalanság ettől még nem lett sokkal kisebb.
Rostás Szabolcs
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter erdélyi körútja során eléggé élesen kirajzolódott, miként is viszonyul egymáshoz a romániai magyar közösség és az anyaország új kormánya.
Kiss Judit
Állva utaznak a kolozsvári buszon. Kora délelőtti forgalom. Ülőhelyek akadnának, de a két srác áll.
Makkay József
Szinte mindegy, kit kérdez az ember arról, hogyan boldogul a munkahelyén, mert mindenhonnan ugyanazt a választ kapja: kevesebb a forgalom, kevesebb a szerződés, kevesebb az ügyfél, és akik még megmaradtak, azok is jóval kevesebbet vásárolnak.
szóljon hozzá!