A fölösleges iskolatáska

Az egymást váltó tanügyminiszterek és más döntéshozók sűrűn szajkózzák például azt is, hogy igen, valóban nehéz a gyerekek iskolatáskája, ezen változtatni kell és változtatni is fognak. Hogy mikor? Hát majd valamikor a jövőben. „Nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. Ha feltétlenül időtartamot akarnak, akkor 2, 3, 4 év alatt” – válaszolta a kérdésre a jelenlegi tanügyminiszter. Mi pedig sejtjük, az átalakításhoz az untig ismételgetett újratervezésre van szükség, a különféle bizottságok munkáját felülbíráló, rangosabb bizottságok és az azokat ellenőrző, még nagyobb hatalmú testületek jóváhagyására, döntésére, módosított tervezetek módosítására, gyakorlatba ültetésére és így tovább.

Az ígéretek és elképzelések naponta röpködnek a levegőben, a realitás azonban vajmi keveset változik. Egymást követő nemzedékek lépnek ki tizenkét év elmúltával az iskola kapuján úgy, hogy véges-végig a nehéz iskolatáskát cipelték magukkal – szó szerint és képletesen is. A jelenlegi tárcavezető sem különb elődeinél, ígérget. Most éppen azt, hogy csökkenni fog az iskolatáska súlya a digitális tankönyveknek köszönhetően.

Az effajta kijelentés viszont indulásból hibádzik. Való igaz, hogy a gyerekeknek számos papíralapú tankönyvet és valamennyi tantárgyból munkafüzeteket kell cipelniük magukkal – már amikor jelenléti oktatás folyik –, és az is igaz, hogy a fölösleges terhet végre érdemben csökkenteni kéne. Azonban az iskolatáska fizikai súlyán kívül bizony fölösleges szellemi terhek is nehezednek a gyerekekre. Azzal, hogy a papíralapú könyvekben sorakozó hatalmas információmennyiséget áthelyezik digitális felületre, csak a táska fizikai tömegét csökkentik. Ha a tananyag mennyisége, milyensége, maga a követelményrendszer, az átadandó és elsajátítandó információk szelektálása nem módosul, akkor – ha képletesen is, de – bizony nehéz marad az iskolatáska.

Oktatási rendszerünk a 21. század egészen kézenfekvő hozadékait nem veszi figyelembe. Azt, hogy a körülöttünk hullámzó és burjánzó történések, az internet rendkívül erős dominanciája miatt a világ egyre összetettebbnek tűnik, maguk a felnőttek is egyre kevésbé értik. Így az iskolának értelemszerűen többet, mást kellene tennie azért, hogy az információrengetegben eligazodni képes fiatalokat engedjen útjukra.

Ezzel szemben az óraszámcsökkentés egyelőre várat magára, a követelmények még mindig nagyrészt memorizálásról szólnak. Holott ma az információ egy képernyőérintéssel elérhető, a tananyagban pedig tömérdek olyan tudnivaló szerepel, amit nem bebifláztatni kellene a diákokkal. Hanem tudomásul kellene venni, hogy manapság már adott az információ, és azt kellene megtanítani a gyereknek – akinek amúgy is a virtuális világban van a szellemi otthona –, hogy miként igazodjon ott el, hogyan használja fel, alkalmazza az információkat, miként legyen kritikus velük szemben, hogyan szelektáljon.

Az üres ígérgetések, halogatások tanügyi rendszere azonban a jelek szerint ezt nem érzékeli, úgyhogy a gyerekeknek egyelőre tovább kell cipelniük az iskolatáskát, szó szerint és képletesen is.