
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint egyéves egyeztetés után megérkezett az első zsiráf a marosvásárhelyi állatkertbe, így a romániai állatkertek történetében elsőként látogatható az országban a szavannák világát idéző, legmagasabb és leghosszabb nyakú szárazföldi élőlény.
2015. október 21., 18:072015. október 21., 18:07
Az intézmény aligazgatójától, Kopacz Andrástól megtudtuk, hogy Delia Cameron tízéves, péntek éjszaka érkezett meg, s már a hétvégén megcsodálhatták a látogatók. Egyelőre egyedül van, de hamarosan társa érkezik a római állatkertből, ahonnan őt is hozták, egy harmadik zsiráftehén Budapestről jön. A hamarosan érkező zsiráftehenek csupán kétévesek.
A szakember azt is elmondta, hogy az Európai Állatkertek Egyesületének csereprogramja keretében kapta Marosvásárhely a zsiráfokat, s reális esély van arra, hogy pár éven belül egy hímet is kapjon, ha pedig minden feltétel adott lesz, kis zsiráfok születhetnek. A egyesület szakemberei még a költözés jóváhagyása előtt meglátogatták a helyszínt, kisebb változtatásokat javasoltak, amit el is végeztek az állatkertben, s így hagyták jóvá a három zsiráf átköltöztetését. A jelenlevő ketrec öt állat befogadására alkalmas.
A közel settenkedő fényképészek láttán a zsiráf igencsak összerezzent, szemmel láthatóan zavarta az idegenek jelenléte. Az aligazgató szerint egyelőre szokatlan számára új lakhelye, új gondozói, s egyedül is van, eddig társaival együtt élt a római állatkertben. Megtörténhet, hogy még idén a szabadban, az udvaron is megcsodálhatják az érdeklődők a hosszú nyakú állatokat, hiszen bár a nagy hideget nem bírja, azért az enyhe őszi időjárás nem árt neki.
A szavannák lakója az ókortól kezdve kedvelt attrakció volt; Rómában először Julius Caesar mutatott be zsiráfokat az amfiteátrumi játékokon. Ezek az állatok igen éberen és kisebb megszakításokkal alszanak, s közben is élénken fülelnek és egyik szemükkel a környéket kémlelik. Az emlősállatok közül a legkevesebbet a zsiráfok alszanak, alvásigényük 2 óra de ezt a rövid időt sem egyhuzamban aludják át, hanem csak 5-10 percre szunyókálnak el. Ahogy két embernek sincs azonos ujjlenyomata, úgy két zsiráfnak a foltjai sem ugyanolyan mintájúak.
A zsiráfok nagyszívű élőlények; a szó szoros értelmében: 12 kilós szívre és a magas vérnyomásra van szükségük ahhoz, hogy el ne ájuljanak, amikor visszaemelik a fejüket a talajszintről. A zsiráf nyelvének színe kékes-fekete, hogy a nap ne tudja megégetni, és 45 cm hosszú is lehet. Az állat a nap legnagyobb részét evéssel tölti, 34 kg élelemre van szüksége naponta ahhoz, hogy fenntartsa hatalmas testét.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!