Hirdetés

Zsebünkben az égbolt: csillagvizsgálás okoseszközökkel Szenkovits Ferenc előadásában

Szenkovits Ferenc alkalmazás segítségével mutatta be a csillagokat •  Fotó: Simó Helga

Szenkovits Ferenc alkalmazás segítségével mutatta be a csillagokat

Fotó: Simó Helga

Miként tudjuk okoseszközeinket felhasználni arra, hogy csillagot nézzünk? Erre a kérdésre kereste a választ dr. Szenkovits Ferenc egyetemi docens Ismerkedés az égbolttal – online módra című előadásában. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság által szervezett csütörtök esti eseményt a világhálón keresztül követhették a csillagászat iránt érdeklődők.

Simó Helga

2021. november 19., 21:452021. november 19., 21:45

2021. november 20., 12:122021. november 20., 12:12

„Annak ellenére, hogy most Kolozsvárt köd és szmog borítja, és az utóbbi jó néhány évben alig látunk rendes, csillagos eget a városban, számítógép segítségével lehetőségünk nyílik arra, hogy megismerkedjünk a csillagos ég titkaival” – indította az előadást dr. Szenkovits Ferenc, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem docense. Emlékeztetett: 

az ember évezredeken át minidig kíváncsi volt a csillagos égboltra, és próbálta annak titkait megfejteni.

Hirdetés

Ennek következtében évszázadokkal ezelőtt sokkal jobban ismerték a csillagok állását. Jobban tudtak tájékozódni térben és időben, földrajzi helyek meghatározására, hajózáskor használták, de még a sivatagi vándornépek is az égitestek segítségével tájékozódtak. A tudomány fejlődése szempontjából nagyon fontos a csillagok fürkészése, ugyanis nagyban hozzájárult a matematika fejlődéséhez, hiszen az égbolton a távolságokat fokokban mérjük, és a trigonometria tudománya is ennek köszönhetően alakult ki. A csillagászat így a legősibb természettudománynak is nevezhető.

•  Fotó: Simó Helga Galéria

Fotó: Simó Helga

Csillagnézés a meleg szoba kényelméből

A professzor kifejtette, hogy régebb sokkal nehezebb dolguk volt az embereknek, mert nem állt rendelkezésünkre számítógépes program vagy okostelefon, amivel manapság már könnyen tudunk információt gyűjteni. Régen térképeket, atlaszokat használtak a csillagászok, hogy segítsék a tájékozódást. Napjainkban már sokkal egyszerűbb a csillagvizsgálás, és ha felhős is az ég, ugyanazt a látványt jeleníthetjük meg bent a szobában.

A csillagászok az észleléseket is gyakran úgy végzik, hogy a távcsövük kint van valahol egy magas hegy tetején, ők pedig ülnek, akár tőle több ezer kilométerre egy meleg szobában, és onnan vezérlik, alig van szükség műszaki személyzetre, amely felügyeli a távcsöveket.

Idézet
Ma már nem minden csillagász rekedt, mint régen, mikor kupolában, a hidegben kellett végezni az észleléseket”

– jegyezte meg nosztalgikusan Szenkovits.

•  Fotó: Simó Helga Galéria

Fotó: Simó Helga

Hozzátette, hogy például a Stellárium programot nagyon kényelmesen lehet használni, csak arra kell figyelni, hogy be kell állítani indításkor a megfigyelési helyet. Azonban ha valaki mondjuk New Yorkból akarja nézni a csillagokat, azt is megteheti. Évet, napot, hónapot is ki lehet választani, vissza lehet menni akár időszámításunk elé is. De „el lehet menni” a Földről, és a Holdról is megtekinthetjük az égitesteket.

A számítógépes program segítségével „felnéztünk” az égre. A professzor elmondása szerint ha a horizont fölött megszámoljuk őket, legfeljebb 3000 pöttyöt látunk. A többségük ugyanolyan alakzatba szerveződve mozog évszázadokon át, egymáshoz viszonyított helyzetüket nem változtatják, ezek az állócsillagok. De néhány égitest közülük vándorol az égen, és egy év alatt egészen bonyolult pályákat írhatnak le.

Az ókorban hét ilyen vándorló égitestet ismertek fel, köztük öt bolygót, amit szabad szemmel lehetett látni: Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, és ezeket kiegészítették a Holddal és a Nappal.

Ezt a hét égitestet imádták, amelyek számára templomokat is építettek. A csillagokat már az ókorban fényességük szerint osztályozták. Minél fényesebbek, annál kisebb a magnitúdószámuk. Ezek megnézhetőek a csillagnéző program segítségével.

A Nemzetközi Csillagászati Unió véglegesítette a csillagképeket, összesen 88-at. Rengeteg közöttük a mitológiai név, a használati tárgy és az állatnevek •  Fotó: Simó Helga Galéria

A Nemzetközi Csillagászati Unió véglegesítette a csillagképeket, összesen 88-at. Rengeteg közöttük a mitológiai név, a használati tárgy és az állatnevek

Fotó: Simó Helga

Fényévnyi távolságok karnyújtásnyira

A Föld felszínéhez hasonlóan égi országot határoztak meg az égbolton, és az azokban összetartozó csillagokat fantáziarajzokkal díszítették fel, és csillagképeket kezdtek bevezetni az égbolton való tájékozódás elősegítése érdekében. A szomszédos csillagok által alkotott alakzatokat csillaképekbe sorolták. Habár szabad szemmel mindig csak az égbolt felét láthatjuk, ha elindítjuk az applikációt, felgyorsítva követhetjük az „égitestek mozgását”. Valójában ez a Föld tengelye körüli forgásának a következménye, és csupán mi észleljük úgy, mintha az égbolt forogna körülöttünk.

Ha ezt a „forgást” figyeljük, megállapítható, hogy van egy olyan pont az égbolton, amelt mintha sohasem mozdulna el.

Ez a Sarkcsillag, a Polaris, ami úgy néz ki, mintha körülötte forogna az ég. Innen lehet indítani a tájékozódást, ennek a csillagnak a magassága mindenhol megegyezik a földrajzi szélességgel. 

A legtöbb csillagképre jellemző, hogy felkelnek, delelnek és lenyugszanak, de vannak, amelyek nem: ezek a cirkumpolárisak, amelyek mindig ott járnak a horizontunk fölött. A leglátványosabbak a Nagy Göncöl (Ursa Major), a Kis Göncöl (Ursa Minor), a Sárkány (Draco), a Cassiopeia vagy a Cepheus.

A csillagképek ábrázolása •  Fotó: Simó Helga Galéria

A csillagképek ábrázolása

Fotó: Simó Helga

A professzor felhívta a figyelmet arra, hogy az éggömbön látható 12 állatövi csillagkép is, melyeket az ókor óta horoszkópkészítésre is használnak. Ezzel az a probléma, hogy a képek, amelyekre alapoznak, több mint egy hónappal el vannak mozdulva.

A tavaszpont és az őszpont ugyanis vándorol. Éppen ezért az, hogy a nap éppen melyik hónapban melyik csillagképen halad át, nem egyezik azzal, amit a horoszkópban olvashatunk.

Az egyetemi docens felhívta a figyelmet, hogy a Stellarium csupán egy lehetőség a sok közül a csillagok fürkészésére, de számos más számítógépes program is létezik, mint például a Cartes du Ciel. Illetve telefonon használható a Skymap nevű alkalmazás, amely úgy működik, hogy amerre fordítja az ember a telefonját, ott a képernyőn megjelennek az égitestek, és könnyen beazonosíthatók.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés