
Első alkalommal szerveznek húsvéti ifjúsági zenefesztivált Marosvásárhelyen szombaton, a reformáció 500. évfordulója alkalmából a gyülekezetek zenecsoportjai lépnek fel.
2017. április 19., 18:302017. április 19., 18:30
Ifjúsági zenefesztivállal szeretnének csatlakozni a maros-mezőségi református egyházmegye lelkészei az 500 éves reformáció megünnepléséhez. Szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalotában színes programkínálattal várják az érdeklődőket. Újévkor az Égjen a láng elnevezésű eseményen gyűlnek össze a fiatalok és idősebbek, adventkor is van zenefesztivál a megyében, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a keresztyének legnagyobb ünnepéhez, a húsvéthoz kapcsolódóan szervezik meg a találkozót.
Les Júlia beosztott lelkész elmondta, első alkalommal kizárólag az egyházmegyéhez tartozó gyülekezetekben működő zenecsoportokat hívták meg fellépni. Koncertezik a Szabadi úti kórus, a mezőkölpényi fiatalok előadják a Tékozló fiú című előadást, fellép a mezőpaniti Szela, az udvarfalvi Reménység, a csittszentiváni IMM-PRO, a Felsővárosi Kiskorál és a Szabadság utcai Gordonka. A fesztiválon való részvétel egyik feltétele az volt, hogy a református énekeskönyvben szereplő énekek közül egyet „zenésítsenek” meg és adják elő a fellépők.
„Minden csapat nyitott volt erre a kérésre, ennek nagyon örülünk, mert fontosak a zsoltáraink, énekeink és az is, hogy új hangszerelésben, modernebb zenével is hallhassuk őket. Azt szeretnénk, hogy amint Jakab István esperes fogalmazott, ez egy fiatalos zenefesztivál lenne, de nemcsak fiataloknak. A visszajelzések alapján arra számítunk, hogy a gyülekezetekből nemcsak az ifjak, hanem a középkorúak és az idősebbek is eljönnek a Kultúrpalotába” – részletezte Les Júlia. A rendezvényre a belépés ingyenes, helyjegyek előzetesen az egyházmegye lelkészi hivatalaiban és esperesi hivatalában kaphatók, illetve a fennmaradt helyek függvényében a helyszínen igényelhetők. A húsvéti zenefesztiválon összegyűlt perselypénzt Pataki Borókának, a bogártelki református lelkész kislányának orvosi kezelésére ajánlották fel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.