
2010. július 09., 10:172010. július 09., 10:17
Mindehhez körítésként szolgál a Bucsin-tető vadregényes környezete, a friss levegő és a számos szórakoztató program, amiről a szervezők gondoskodtak. „Az amatőr fúvószenekarok nagy problémája az utánpótlás” – jelentette ki a Krónika kérdésére Erdős Ágnes, a Helikon Egyesület elnöke. Ezért a gyerekeket játékosan, szórakoztatóan oktatják szakképzett tanárok a fúvósmesterségre. Máyer Róbert, a Helikon karvezetője elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a közös zenélésre, s ennek megszerettetésére is. Többek közt esténként rögtönzött koncerteken együtt zenélnek a tanárok az előrehaladottabb tudásszintű diákjaikkal, ezáltal is arra ösztönözve a kezdőket, hogy érdemes gyakorolni. „Szeretem a zenét, és miután a bátyám is kezdett zenekari próbákra járni, megkívántam tőle a zenélést” – magyarázta Baricz Beáta harmadik osztályos diák, aki trombitázni tanul, mert szerinte a fúvószenekarban ennek a hangszernek a „legszebb a hangja”. A tizenkettedikes Árus Péter már komoly „tanársegédnek” számít, az általános iskolát zeneosztályban végezte, s gimnáziumi évei alatt a Helikon Zenekarban szerzett tudását szívesen osztja meg kezdő társaival. Erdős Ágnes, a Helikon Egyesület elnöke ugyanakkor azt is elmondta, hogy a zenekar felnőtt tagjai közül egyre többen irányítják zenei pályára gyermekeiket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.