2009. március 04., 10:042009. március 04., 10:04
A mezőnyt először híres zenekarok képviselőiből álló zsűri szűkítette, majd a YouTube felhasználói szavazhattak a videómegosztó portálra feltöltött bemutatkozó anyagokra. A jelentkezőknek két felvételt kellett beküldeniük.
Az egyik témája szabadon választott, a másik Tan Dun Oscar-díjas zeneszerző egy művének részlete. A tehetségkutató verseny tavaly decemberben indult. A kiválasztási folyamat lezárult, a szavazatok alapján összeállt a zenekar tagsága, áprilisban a szervező YouTube meghívja őket New Yorkba, ahol három nap alatt betanulják Tan Dun Internet Szimfónia No. 1, Eroica című művét.
Az alkotást a világ egyik legrangosabb koncerttermében, a Carnegie Hallban adják elő április 15-én. Vezényel Michael Tilson Thomas, a San Franciso Symphony Orchestra zenei igazgatója. A YouTube-szimfonikusok összesen 26 hangszeren játszanak. A zenekar tagjai között amatőr és hivatásos muzsikusok is vannak. A származási hely alapján összeállított listán közel 30 ország neve áll.
Az alma talán az egyetlen gyümölcs, amely minden kultúrában fontos szimbólumként jelenik meg – és közben mindennapi, elérhető, mégis elképesztően sokoldalú alapanyag.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.