Hirdetés

WHO: rákkeltőek a feldolgozott hústermékek

A feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és „valószínűleg” a vörös húsé is – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató ügynökségének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából.

MTI

2015. október 26., 17:042015. október 26., 17:04

2015. október 26., 17:052015. október 26., 17:05

„Az eredmények igazolják a jelenleg érvényben lévő közegészségügyi ajánlásokat, amelyek a húsfogyasztás korlátozására intenek” – mondta Christopher Wild, a kutatást végző párizsi székhelyű Nemzetközi Rákkutató Központ (IARC) igazgatója.

A végbélrák kialakulása és a feldolgozott húsipari termékek – például a virsli, a sonka, a kolbászfélék, a felvágottak, a húskonzervek és a húsalapú szószok – fogyasztása közötti kapcsolat egyértelmű, és valószínűsíthető a vörös húsok fogyasztása esetén is – állítják a WHO szakértői, akik a vörös húsok közé sorolják a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét.

„Az IARC munkacsoportja megállapította, hogy a feldolgozott hús fogyasztása végbélrákot okozhat” – hangsúlyozta a tanulmány, amely szerint a hasnyálmirigyrákkal való kapcsolatot is vizsgálták, de az eredmények nem meggyőzőek.

A vörös hús esetében pedig az eredmények nem kielégítően biztosak. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a vörös hús fogyasztása és a végbélrák között van kapcsolat, ahogy a hasnyálmirigy- és a prosztatarák között is.

A témában született tudományos munkák összesítése alapján a szakértők úgy látják, hogy napi 50 gramm feldolgozott hús fogyasztása 18 százalékkal növeli a végbélrák kialakulásának kockázatát. A vörös hús esetén 100 gramm rendszeres fogyasztása 17 százalékkal növeli a veszélyt.

A felvágottaknak és más húsipari termékeknek olyan rákkeltő anyagok közé sorolása, mint a dohány vagy az azbeszt, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ugyannyira veszélyesek is – jelezte az ügynökség. A Global Burden of Disease Project legfrissebb adatai szerint a hústermékekben gazdag táplálkozásnak évente 34 ezer, rákos megbetegedés miatt bekövetkezett haláleset tulajdonítható, míg évi egymillió halálesetet okoz a dohányzás, 600 ezret a túlzott mértékű alkoholfogyasztás, 200 ezret pedig a légszennyezettség.

„A feldolgozott hús fogyasztása okozta végbélrák kialakulásának kockázata továbbra is gyenge, de a kockázat nő az elfogyasztott hús mennyiségével” – hívta fel a figyelmet Kurt Straif, az IARC kutatóorvosa. Véleménye szerint azonban miután nagyon sokan fogyasztanak feldolgozott húst, a rákkeltő hatás a közegészségügy számára jelentőséggel bír.

Az IARC több mint nyolcszáz tanulmány alapján sorolta a feldolgozott hústermékeket az emberre nézve rákkeltő hatású anyagok kategóriájába. Azt ugyanakkor elismerte, hogy „még nem igazán tudni”, hogyan növelik a húsipari termékek a rák kockázatát, jóllehet a feldolgozás során kialakuló vegyi összetevőket gyanítják a rákkeltő hatások forrásaként.

A vörös hús fogyasztását „valószínűleg rákkeltőnek\" sorolta be az ügynökség „korlátozott jelzések\" alapján. Miután azonban a vörös húsnak vannak tápláló hatásai is, a tanulmány a nemzeti kormányokra és a nemzetközi szabályozó ügynökségekre bízza, hogy a kockázatokat és az előnyöket taglaló tanulmányokat tegyenek közzé.

Az ügynökség szerint a kérdés azért is felmerül, mert a húsfogyasztás növekvő tendenciát mutat a világban, elsősorban az alacsony jövedelmű országokban. A magas fokon történő sütés vagy a húsnak a lánggal való érintkezése következtében további rákkeltő hatás alakulhat ki, de a sütés esetleges szerepe még nem igazán ismert ezen a téren az ügynökség szerint.

A tanulmány azt a következtést nem vonja le, hogy érdemesebb vegetáriánusnak lenni, mert „a vegetáriánus és a húsos étrendeknek is megvannak a különböző előnyei és hátrányai az egészségre nézve”. A hús például proteint, vasat, cinket és B-vitamint tartalmaz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
2026. június 21., vasárnap

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában

Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában
Hirdetés
Hirdetés