2010. június 10., 11:212010. június 10., 11:21
Warhol saját kezűleg festette meg a BMW által, az Art Car program keretében rendelkezésére bocsátott M1 versenyautót. Az autógyár által 1975-ben életre hívott kortárs gyűjteménynek ez volt a negyedik darabja. Andy Warhol megfogalmazása szerint az autók dinamikáját és sebességét művészi eszközökkel is ki lehet fejezni: „Ha egy autó igazán gyors, minden vonal és szín elmosódik rajta. Imádtam ezt az autót” – nyilatkozta annak idején Warhol a BMW M1-ről.
A kocsi részt vett az 1979-es Le Mans-i 24 órás autóversenyen, ahol kategóriájában második, összetettben pedig a hatodik helyezést érte el. A BMW Art Car gyűjtemény idén ünnepli 35. évfordulóját. A program keretében kortárs művészek saját stílusuk alapján alakítottak át BMW-modelleket, amelyeket később a világ legnevesebb múzeumaiban állítottak ki.
A kollekció legújabb darabját, Jeff Koons alkotását 2010. június 1-jén, Párizsban mutatták be. Andy Warhol az amerikai popkultúra egyik legnagyobb alakja, a 20. század meghatározó képzőművésze. Szülei az 1900-as évek elején, a magyarországi Mezőlaborcról vándoroltak ki az Egyesült Államokba. A művésznek a Campbell-féle leveskonzervet ábrázoló festménye és a Marilyn Monroe-ról eredeti fényképek alapján alkotott portréi a 60-as évek elején szereztek világhírt. Warhol munkássága során tökéletesen elsajátította a mechanikus reprodukció eljárásának fortélyait, sőt maga is kidolgozott saját technikákat.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.