
2012. október 04., 07:362012. október 04., 07:36
Átlagosan 35 kilométert tesznek meg óránként, de az óránkénti 95 kilométeres sebességet is elérik. Ezeknek a ragadozó madaraknak az útvonalát az Európai Unió támogatásával a Szebeni Regionális Környezetvédelmi Hivatal, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Román Madártani Egyesület által életbe léptetett LIFE projekt www.pomarina.ro honlapján lehet követni. A felnőtt békászósasok a tavalyi évhez képest néhány nappal később kezdték el idén őszi vonulásukat.
Jelenleg a három felnőtt madár közül egyik (a Bungetnek nevezett) még Törökországban van, a másik kettő (Darázs és Narcis) elhagyta Törökországot és Afrika fele halad. A fiatal sasok esetében viszont más a helyzet.
„A fiatal madarak hamarabb indulnak a hosszú útnak, ami azért is fontos, mert tapasztalatlanabbak, illetve kevésbé ismerik az útvonalat a felnőtt madarakhoz képest. Jelenleg két Romániában megfigyelt fiatal békászósasról (Gură de Aur, Darázska) tudjuk, hogy sikeresen átrepülték a vonuló madarak számára csapdát jelentő Sínai-félszigetet, jelenleg Szudán határánál vannak. Erika, a harmadik fiatal jeladós békászósas a nyarat Oroszországban töltötte, majd szokatlan útvonalon átjött Dobrudzsába, és onnan Törökországon keresztül követi tárasait déli irányban” – mondta el Daróczi J. Szilárd a Milvus Csoporttól.
A projekt honlapján részletesebben olvashatunk a békászósasok útját megnehezítő veszélyekről, illetve a romániai állomány védelme érdekében tett intézkedésekről.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.