Hirdetés

„Volt benne könny és szorongás, de szép volt”

Csíkszentmártonban hazavárják Bocskor Bíborkát Büszkeség tölti el a csíkszentmártoniak szívét, ha az arra járó idegen Bocskor Bíborka nevét emlegeti. „Kár, hogy kiesett a Megasztárból, ennek ellenére mi büszkék vagyunk rá” – reagálnak rögtön a névre a Hargita megyei település lakói.

2006. április 14., 00:002006. április 14., 00:00

Bíborka két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy abbahagyja tanulmányait a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán, és szerencsét próbál Magyarországon. Egyelőre úgy tűnik, Fortuna istennő a kegyeibe fogadta, hiszen bár a múlt heti fordulóban kiesett a Megasztár zenei tehetségkutató versenyen, a szakma máris felfigyelt a tehetséges erdélyi lányra.
„Mindig szeretett szerepelni, énekelni, pici kislány volt, és már azt játszotta, hogy mikrofonnal a színpadon énekel. Kis pacsirta volt. Nagyon büszke vagyok rá. De mondja meg őszintén, ki nem lenne az. Sajnálom, hogy kiesett, de az eddigi eredménye is kitűnő, hátha mindez hozzásegíti, hogy valóra váltsa álmait” – meséli könnyekkel a szemében Bíborka édesanyja. Bocskor Márta büszkén mutatja a Megasztár során a lányáról készült fotókat. „Ezek a mi nagy kincseink” – mondja, majd előkerülnek a Magyarországról hozott füzetek, amelyek borítóját a versenyzők fényképei díszítik.
A család legnagyobb fájdalma, hogy nem tudták a kezdetektől követni a showműsort, mivel a tv2 nem szerepel a helyi kábeltévé-szolgáltató kínálatában. A faluban csupán néhány háznál fogható a magyarországi kereskedelmi adó, kénytelenek voltak egy rokon családnál összegyűlni szombat esténként, hogy Bíborkát láthassák a színpadon. Mint mesélik, a lány karácsony után hozta magával az elődöntőről készült felvételeket, és mutatta be otthon. „Csak akkor értettük meg igazán, hogy miről is van szó, amikor a felvételeket megláttuk. És azóta követtük, vele együtt izgultunk. Nagy élményben volt részünk, volt sok könny és sok szorongás, de szép volt” – mondják a családtagok. „Minden szombaton édesanya sütött, készült, így ünnepeltük Bíbor sikerét – fűzi hozzá Brigitta, Bíborka tizenegyedikes húga. – Nagyon hiányzik már, alig várjuk, hogy hazajöjjön. Akkor majd nagyot ünnepelünk. Már elterveztük, hogy kemencében készített, ropogósra sült báránnyal várjuk, mert ez a kedvence.”
A család és a falubeliek úgy látják, hogy bár az ellenfelek is tehetségesek voltak, ha itthonról többen tudtak volna Bíborkára szavazni, még versenyben maradt volna. „Amennyire lehetett, megszervezték itthon a szavazást: két rokon lány mozgósította a szurkolókat. Mi is minden alkalommal szavaztunk” – meséli az édesanya. Bíborkát márciusban egy felvétel során édesanyja és húga is a helyszínen biztatta, nagy élményként emlegetik az élő showműsort. „Sokszor elmentem volna még, de nem volt rá lehetőség, messze van. Irigyeltem a vajdasági lány édesanyját, mert ő gyakrabban ott lehetett – mondja az édesanya. – Egyetlen dologtól féltem a lányom: a csalódástól. Bíborka annyira őszinte, és nagyon bízik az emberekben, attól félek, nem azt kapja, amire számít.”
Az augusztusban 24. életévét betöltő lányra – aki szülei szerint a nagyszülőktől örökölte tehetségét – nemcsak közvetlen családtagjai büszkék. A szomszédok, rokonok, ismerősök, volt iskolatársak és volt tanárok is szeretettel gondolnak rá. „Emlékszem, mindig énekesnő akart lenni. Hátha úgy alakul a sorsa, ahogyan ő szeretné” – reménykedik a szomszédban lakó Bocskor Lászlóné.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés