Hirdetés

Volgai hajókatasztrófa: nemzeti gyásznapot tartanak ma Oroszországban

Még a nemzeti gyászt elrendelő Dmitrij Medvegyev államfő is átalakította programját: lemondta keddre tervezett kalinyingrádi útját.

2011. július 12., 12:132011. július 12., 12:13

Oroszország gyászolja kedden a Kujbisevi víztározón vasárnap elsüllyedt Bulgaria hajó katasztrófájának áldozatait: az ország minden ortodox templomában gyászistentiszteleteket tartanak, az állami tévéadók műsorából kivették a reklámokat és a szórakoztató műsorokat.

A katasztrófa helyszínén a holttestek kiemelése egész éjszaka folyt: négyszáznál több ember - köztük 106 búvár - és 77 gép dolgozik megállás nélkül. Az áldozatok száma továbbra sem ismert, mert sokan közülük még a hajóban vannak.

A fedélzeten gyakorlatilag senki nem volt, mert zuhogott az eső, és a hajó olyan gyorsan süllyedt el, hogy az emberek közül csak néhányan tudtak a zárt helyiségekből a fedélzetre menekülni. Egyes megmenekült utasok szerint az éttermek és bárok ablakai - amelyeken keresztül ki lehetett volna menekülni - le voltak hegesztve, de ezt az információt még ezután fogják ellenőrizni.

A vizsgálatok kiderítették: a hajónak nem voltak meg a szükséges engedélyei az utasszállításhoz. A Bulgaria a Kámai Folyami Hajózás társaság tulajdona, az bérbe adta a Briz cégnek, emez kiadta albérletbe a kazanyi Agrorecsturnak, amely azután a kirándulást szervezte. A keddi orosz lapok arra gyanakszanak, hogy a kétszeres „albérletbe adás” célja az esetleges baj miatti felelősség megosztása.
A katasztrófa okairól több feltételezés is van: eredetileg azt gondolták, vihar volt, de ezt a meteorológusok cáfolták azzal, hogy pusztán erős, de nem viharos erejű  szél fújt. Nem tartják kizártnak, hogy nyitva voltak a hajóablakok - noha a víztározón ezeknek csukva kell lenniük - ott csapott be a víz, és az amúgy is egyensúlyát vesztett hajót felborította.

Érdekesség, hogy a papírok szerint nagyon sok utas ugyanabban az évben, 1999-ben született: az illetékesek arra gyanakszanak, hogy az idősebb kamaszokat is így jegyezték be, mert hivatalosan 12 éves korig gyerekjeggyel utazhattak.  A kora hajnali órákig az eddig felszínre hozott több mint 60 holttest közül 17-et azonosítottak.

A hozzátartozók számára berendezett váróhelyiségben a pszichológusok mellett számos ortodox pópa és muzulmán imám nyújt támogatást a hátramaradottaknak.

Az imámok már hétfőn hajnali ötkor a helyszínen voltak. Egyikük az Interfax hírügynökségnek elmondta: a hajón sok zarándok volt, akik Bolgar (Bulgar) szent várost akarták felkeresni: itt tért át az iszlám hitre időszámításunk 992. évében a bolgár törzsek VII-XIII. század között fennálló Volgai Bolgárország állama, amelynek lakosait őseikként tartják számon a ma e vidéken élő tatárok.

Errefelé nagyon sok a vegyes házasság, ezért a hozzátartozók közül sokan mindkét vallás papjaitól segítséget kérnek, mert például az orosz fél nem tudja, mi a teendője elhunyt tatár családtagjaival. A tatárföldi muzulmánok vezetése  elrendelte: a mecsetekben az imámok mindenütt tartsanak ügyeletet, hogy be lehessen tartani a temetésekre vonatkozó muzulmán előírásokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés