
Mivel küszöbön a gyereknap – amit Romániában mindig június elsején, Magyarországon pedig idén május utolsó vasárnapján ünnepelnek –, a legkisebbeknek szánt programokról számoltak be csütörtöki sajtótájékoztatójukon az idén június 18–26. között szervezendő nagyváradi Szent László Napok szervezői és a gyerekprogramok társszervezői.
2016. május 26., 16:472016. május 26., 16:47
Elhangzott, a legkisebbeket megcélzó események főtámogatója a Bethlen Gábor Alap. „A Szent László Napok családbarát rendezvény, így a gyermekek idén is középpontba kerülnek. A vár pedig tökéletes helyszín a kicsikkel érkezőknek, hiszen ez az a hely, ahol el lehet engedni a kezüket, és jól érezhetik magukat\" – hangsúlyozta Zatykó Gyula főszervező.
„Mivel a legkisebbek egyben a legkíváncsiabbak és a legtürelmetlenebbek, kezdjük a legnagyobb meglepetéssel: a gyermekprogramok idei sztárfellépője Palya Bea, aki Altatok – Dalok, versek Álomország kapuján innen és túl gyermekalbumával örvendezteti meg a kicsiket, és nem csak\" – mondta el Mihálka Melinda eseményszervező. A június 26-án, vasárnap 17 órától tartandó koncertet mindenkinek ajánlják 0-tól 99 éves korig, vagy akár azon is túl.
Idén sem hiányozhat a Szent László Napokról a Székelyföldi Legendárium csapata. Akárcsak az előző években, hoznak magukkal óriás társasjátékot, szerveznek mesevetítéseket, újdonság viszont a hangoskönyv-hallgatás, aminek keretében székelyföldi mondákkal, legendákkal ismerkedhetnek meg a legkisebbek. Levetítik ugyanakkor a Vasparipával a Székelyföldi Legendáriumon című filmet.
„Mivel a helyszín és a név egyaránt kötelez, a gyermekprogramokban is visszatérő motívum lesz városalapító szent királyunk\" – hangsúlyozta Zatykó Gyula. Gál Péter Szent László-kutató például a lovagkirályról szóló mondák világába kalauzolja el az érdeklődőket Pogányhavasról Szépvízre – Szent László a Gyimesekben című előadásával június 26-án, vasárnap 16 órától. Nagyvárad alapítóját hozza közelebb a kicsikhez vasárnap 12 órától a Langalétra Garabonciások vásári játéka is, amelynek címe Vitézi mókák, kunkori történetek: Szent László esete a kun vezérrel.
Egy Tinódi-lant díjas énekmondó előadásában ismerkedhetnek meg ugyanakkor a Szent László Napok alatt a gyerekek egy másik nagy királyunkkal – Mátyás király és a budai polgárok találkozásának történetét hallgathatják meg, és a közönség is aktív részese lesz a 21. század magyar trubadurjának is nevezett Róka Szabolcs június 24-én, pénteken 16 órától kezdődő előadásának. Nagy-József Barna eseményszervező arról számolt be, hogy a Szigligeti Színház Liliput Társulata Az égig érő fa című előadását hozza ki a várba június 25-én, szombaton 11 órától.
A Szent László Napok szociális jellege is erőteljes marad, a szervezők idén is biztosítanak buszokat a gyermekotthonokban élő gyermekek számára, hogy ők is minél több eseményen részt tudjanak venni.Az idén először kilenc napos esemény során ugyanakkor számos további program várja még a legkisebbeket. További részletek a Szent László Napok napról napra bővülő honlapján, illetve Facebook-oldalán olvashatóak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!