Fotó: Krónika
2008. február 28., 00:002008. február 28., 00:00
Az Amerikai Torinói Lepel Kutató Társaság (AMSTAR), melyet a rejtélyes torinói lepel vizsgálatára alapítottak, bejelentette, hogy az 1988-as C-14 vizsgálatot nem a lepel eredeti anyagán végezték, hanem egy újraszőtt toldáson, amely így a lepel korának téves megállapításához vezetett. A torinói lepel vásznán egy férfi testének halvány, vérrel megrajzolt lenyomata látható; sokan úgy hiszik, hogy ez Jézus halotti leple.
Christopher Ramsey professzor, az egyetem radiokarbonos vizsgálati egységének vezetője szerint nagyon komolyan kezelik azt a felvetést, miszerint szennyeződés kerülhetett a mintákra, és az tönkretehette a vizsgálati eredményeket. Azt persze ő sem hiszi, hogy az 1988-as tesztek akár ezer évet is tévedhettek, ám ennek is fennállhat a lehetősége. A bejelentés szinte azonnal felélesztette a négyméteres vászon szemfedővel kapcsolatos spekulációkat, amellyel sokak szerint a keresztről levett Krisztust takarták be. Az eredeti vizsgálatokat a kutatók Zürichben, Arizonában és Oxfordban, egymástól függetlenül végezték el. Az eredmények igen nagy csalódást okoztak a keresztény misztika hívőinek: aszerint ugyanis a vászon 1260–1390 között készülhetett.
A vizsgálatok után az összeesküvés-elméletek hívői sem csüggedtek, és több magyarázat született arra, hogy miként juthattak erre az eredményre, és kinek állt érdekében hamisnak feltüntetni a relikviát – ezeket azonban a tudományos élet prominens alakjai kategorikusan visszautasították.
A mostani eseményekből a média sem maradhatott ki: az eredményeket a BBC 2 tévécsatornán húsvétvasárnap este, egy új dokumentumfilmben mutatják majd be. A filmben a radiokarbonos tesztek nehézségeinek érzékeltetése mellett Rageh Omaar, a BBC egyik szakértője új régészeti és történeti bizonyítékokkal is szolgál majd, amelyek egytől egyig azt támasztják alá, hogy a leplet valójában egy igen egyedi temetkezés során használhatták.
A film két másik, tudományos körökben is ismert halotti lepel, a konstantinápolyi – amelyet 1204-ben a keresztesek loptak el – és a jeruzsálemi – amelybe János evangéliuma szerint Jézus testét tekerték – történetét is ismerteti majd. A filmből az is kiderül, hogy a három lepel igazából egy és ugyanaz: így mindent elsöprő bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a torinói lepel egyedi, és egyben a kereszténység legszentebb relikviája lehet.
Forrás: [origo]
Szeptember végéig látogatható a Kolozsvári tengerek kincsei című időszaki tárlat, amely az egyetem őslénytani gyűjteményeit és Kolozs megye természeti örökségét mutatja be beltéri és kültéri installációkon keresztül.
A kolozsvári városrendezési bizottság jóváhagyta a város első kisállattemetőjének létrehozását.
Bár sok helyen felhő borította az eget, Erdély-szerte meg lehetett csodálni vasárnap este a teljes holdfogyatkozást. Néhány felvételen mutatjuk, miként festett – hiszen sok esetben valóban festői volt – az égi jelenség.
Egy véletlenül rögzített beszélgetésen Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a halhatatlanság lehetőségéről elmélkedtek.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.