Hirdetés

Vita a szebbik nemről

Mellőzik a nőket a közéletben? Hátrány a nő számára a közéleti szereplésben, hogy családanyaként otthoni teendőit is el kell látnia? Erről vitáztak a kolozsvári Reményik Galériában a Járosi Keresztyén Kulturális Műhely szervezte Nők a közéletben című kerekasztal-beszélgetés résztvevői.

Benkő Levente

2008. november 21., 18:252008. november 21., 18:25

Bár az 1989 után Romániában is kibontakozó demokrácia elvileg mindenkinek esélyt nyújt a közéletben való érvényesülésre, a gyakorlatban ez igen mérsékelten és nehezen valósul meg – hangzott el a Nők a közéletben című kerekasztal-beszélgetésen Kolozsvárott. Egy nemrég készített felmérés adatai ugyanis azt mutatják, hogy míg például az Európa-szerte az e tekintetben élenjáró Norvégiában a vezető tisztségek 28,8 százalékát töltik be a nők – de a szebbik nem képviselői 22,8 százalékkal Svédországban, 20-szal Finnországban és 17,9 százalékkal Dániában is alaposan kiveszik a részüket a vezetésből –, addig Romániában a jelenlegi 469 fős parlamentben a hölgyek számára csak 50 hely jutott.

Patriarchális politika

A romániai szenátusban a nők 9,4, a  képviselőházban pedig 11,2 százalékban vannak jelen. A Tãriceanu-kabinet megalakulásakor – 2004-ben – ugyanakkor a 22 miniszteri tárcából mindössze 3 jutott a hölgyeknek, a minisztériumi vezető tisztségeket pedig jelenleg 62 százalékban férfiak töltik be. A helyzet a közigazgatásban ennél is rosszabb a nőkre nézve, hiszen a vezető tisztségek 80 százalékát a férfiak birtokolják, a megyei tanácsosok közül alig 16 százalék nő. Ilyen körülmények között a nők fokozottabb jelenléte és szerepvállalása segítését csak jogi eszközökkel lehet elérni – hangzott el az est során. A meghívottak – dr. Mócsy Ildikó fizikus, egyetemi tanár, Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány elnöke, Újvári Ildikó, a Szabadság című napilap főszerkesztője, Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Weghofer Erna, a Gaudeamus Alapítvány ügyvezetője, Szenczi Bianka politológus, az RMDSZ képviselőjelöltje és dr. Lukács Olga református lelkész, egyetemi tanár – saját tapasztalataikról beszéltek. Mint mondták, míg a politikai szférában a patriarchális társadalom szempontjai érvényesülnek – és a férfiak dominálnak –, addig olyan helyzetekben, amikor kizárólag a szakmai tudás a szempont, már sokkal kisebb a valószínűsége a nők negatív megkülönböztetésének.

A férfi vagy a nő fontosabb a társadalomban?

Bár a kép itt is árnyalható, hiszen dr. Mócsy Ildikó arról számolt be, hogy az ő szakterületén, a Babeº–Bolyai Tudományegyetem fizika tanszékén soha semmilyen negatív megkülönböztetést nem tapasztalt, és a Kolozs Megyei Tanács élén Fekete Emőke sem szembesült ilyesmikkel.
Dr. Lukács Olga azonban elmondta, hogy a protestáns teológiai intézetben eleve meghatározott, 20 százalékos arányban vesznek fel nőnemű hallgatókat. Könczei Csilla szerint időbe telik még, míg a társadalom levetkőzi férfiközpontú szemléletét. „Pedig a tapasztalat egyértelműen azt mutatja, hogy a politikai-közigazgatási, egyszersmind közéleti szerepet vállaló nők kiváló és hasznos munkát végezve tisztességes módon helytállnak. Ezért mindenképpen tisztelettel és köszönettel tartozunk nekik” – fogalmazott László Attila, Kolozsvár alpolgármestere.
A kibontakozó vitában – hogy tudniillik a férfi vagy a nő a fontosabb a társadalomban – Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök azzal oszlatott el mindenféle kételyt, hogy „A nők és a férfiak egyformán hasznosak”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés