Hirdetés

Viszontlátásra az impresszumban

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Egyszerre ballagtak Kolozsváron a harmad- és negyedéves újságíró-hallgatók „Mit kér egy frissen végzett bölcsész egy frissen végzett újságírótól? – tette fel a kérdést a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar újságíró szakos diákjai ballagásán a bemondó. – Egy hamburgert és egy kólát” – vágta rá a poént rövid hatásszünet után. Az amfiteátrum katedrája két oldalán felsorakozó ballagók szívből derültek a viccen.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2008. június 23., 00:002008. június 23., 00:00

Egyikük sem mutatta, hogy reális perspektívának tekintené a gyorséttermi kiszolgálói pályát. Márpedig jelentős mértékben nehezíti az elhelyezkedést, hogy együtt ballagtak a negyedévesek a harmadévesekkel. Utóbbiak a bolognai rendszerre áttért egyetemi oktatás első végzősei. Szabó Zsolt tanszékvezető azzal nyugtatta az ünneplésre érkezett szülőket, hogy az államvizsga csak afféle baráti beszélgetés lesz, és reményei szerint sokakkal találkozik majd a képzés mesteri fokozatán. Hogy az elhelyezkedés, a karrierépítés komolyan foglalkoztatja a fiatalokat, az abból is kiderült, hogy egyikük csak a ballagása végére érkezett meg; előbbre valónak tartotta az azzal egy időben zajló angol nyelvvizsgát.
Hiányzott az eseményről Cseke Péter dékánhelyettes, akinek Székelyudvarhelyen kellett találkoznia egykori osztálytársaival ballagása 45. évfordulóján. Levélben kérte a véndiákoktól: úgy védjék a veszélyeztetett újságírói műfajokat, mint a zöldek a havasi gyopárt. Hogy mire gondolhatott, az már Tibori Szabó Zoltán újságíró-tanár búcsúztatójából derült ki. Tibori a magyar ábécé 44 betűjéről szóló tanmesébe öntötte humoros mondanivalóját, de a hiányérzetére is félreérthetetlen utalásokat tett. „E betűkkel írtátok diákéveitek legfontosabb SMS-üzeneteit (…) e betűk segítségével még bármikor pótolhatjátok…” – folytatta felfedvén a titkot: a lényeg a betűk sorrendjében rejlik.
A negyedévesek egy képzeletbeli 2018-as újság kivetített fellapozásával üzentek arról, hogy melyikük előtt milyen karriert látnak, a harmadévesek a Jóbarátok című filmsorozat egyik részének a maguk által filmezett, előadott változatát vetítették le. Hogy a ballagás nemcsak szórakozás, az akkor derült ki, amikor a ballagók nevében Románszki Zsuzsa mondott beszédet. A szülők által kialakított „csomagküldő hálózat” említésekor sokan zsebkendő után nyúltak. A négyszögletű ballagási kalapok hagyományos magasba dobásakor azonban már nyoma sem volt a meghatottságnak. „Viszontlátásra az impresszumokban, a tévéképernyőkön” – hangzott búcsúzóul.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
2026. április 18., szombat

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában

Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.

Csíp és mégis finom: tavaszi friss növényünk, a csalán a gasztronómiai kultúrában
2026. április 16., csütörtök

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó

A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.

Újabb nyolcezrest hódítana meg Varga Csaba nagyváradi hegymászó
Hirdetés
Hirdetés