Hirdetés

Visszatér a Depeche Mode

Bukarestet és Budapestet is érinti a Depeche Mode 2013 tavaszán kezdődő, világkörüli turnéja, melynek keretében a brit zenekar új, várhatóan áprilisban megjelenő, 13. nagylemezét mutatja be. Az elektronikus zenét játszó, világhírű csapat tegnapi párizsi sajtótájékoztatóján bejelentette: május 15-én Bukarestben, a Naţional Arenában lép fel, majd május 21-én a budapesti Puskás Ferenc Stadionban koncertezik.

Gyergyai Csaba

2012. október 24., 08:072012. október 24., 08:07

 Dave Gahan, Martin Gore és Andy Fletcher közölte: a Depeche Mode 25 európai országban összesen 34 koncertet ad jövőre, az előzetes becslések szerint mintegy 1,5 millió néző előtt. Az európai turné május 7-én Tel-Avivban kezdődik, és július 29-én Minszkben ér véget.

Ezt követően a koncertsorozat Észak-Amerikában folytatódik. A zenekar legutóbb 2009–2010-ben turnézott, kirobbanó sikerrel: 142 koncertet adtak a világ minden táján, több mint 2,5 millió néző előtt. A tekintélyes magyarországi rajongótáborral is rendelkező együttes 1985-ben járt először Magyarországon, az akkor még vasfüggöny mögött lévő blokk első Depeche Mode-koncertje a budapesti Volán-pályán volt. Azóta további hét alkalommal léptek fel a magyar fővárosban.

„Számunkra mindig  emlékezetes élmény volt fellépni Magyarországon – jegyezte meg újságírói kérdésre Andy Fletcher. – Emlékszem, ’85-ben, az első koncertünk előtt épp ebédeltünk az Intercontinental Szálloda földszintjén, miközben a magyar rajongók – tetőtől talpig feketében – körbevették az épületet. Hirtelen olyan sötét lett a teremben, hogy fel kellett kapcsolni a világítást.” Martin Gore elmondta, egyelőre azt sem tudják, mi lesz a lemez címe, és hogy pontosan mikor fog megjelenni.

„Annyit mondhatok, az új dalok hangzása hasonlítani fog a Songs of Faith and Devotion album rockosabb és a Violator sötétebb tónusú hangzásához” – jegyezte meg újságírói kérdésre Gore. A szintipop/elektronikus zene egyik legnagyobb hatású formációja 1980 óta működik, azóta több mint százmillió albumot adott el. Az új album négy évvel követi a 2009-ben kiadott Sounds of the Universe-t.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Megúsztuk a rekorddöntést: „csak” a harmadik legmelegebb év volt a tavalyi a feljegyzéske kezdete óta

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.

Megúsztuk a rekorddöntést: „csak” a harmadik legmelegebb év volt a tavalyi a feljegyzéske kezdete óta
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Havas fészekben álldogáló gólyák, üresnek tűnő etetők – mit tehetünk a madarakért télen?

A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.

Havas fészekben álldogáló gólyák, üresnek tűnő etetők – mit tehetünk a madarakért télen?
2026. január 13., kedd

Futárszolgálatok iránti bizalmat kihasználó, új típusú telefonos csalás terjed

Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.

Futárszolgálatok iránti bizalmat kihasználó, új típusú telefonos csalás terjed
2026. január 12., hétfő

Szexmunkásokat foglalkoztató román bűnözőket fogtak el a román és a brit hatságok

Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.

Szexmunkásokat foglalkoztató román bűnözőket fogtak el a román és a brit hatságok
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Megrongált autók egy TikTok‑kihívás miatt

A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.

Megrongált autók egy TikTok‑kihívás miatt
2026. január 11., vasárnap

Közel kéttucat szarvasmarha alatt szakadt be egy tó jege

Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Közel kéttucat szarvasmarha alatt szakadt be egy tó jege
2026. január 11., vasárnap

Édesburgonya: az édes a sóssal találkozik. Nem csak köret, de „főszereplő” is lehet

Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.

Édesburgonya: az édes a sóssal találkozik. Nem csak köret, de „főszereplő” is lehet
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Elérte a Déli-sarkot is a petrozsényi alpinista

Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.

Elérte a Déli-sarkot is a petrozsényi alpinista
2026. január 10., szombat

Kendama-őrület Romániában is: több mint fajáték – sport, közösség és nemzetközi siker

A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.

Kendama-őrület Romániában is: több mint fajáték – sport, közösség és nemzetközi siker
2026. január 09., péntek

Panzió tetején „parkolt le” egy autó a népszerű hegyvidéki üdülőhelyen

Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.

Panzió tetején „parkolt le” egy autó a népszerű hegyvidéki üdülőhelyen
Hirdetés
Hirdetés