
A tömegrendzevényeket az online térben „pótolják” (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Szent László Napok
A szombati mínusz egyedik nappal rajtolt volna el a 8. Szent László Napok. A nagyváradi várba évente több tízezer fesztiválozót bevonzó rendezvényt azonban a járványügyi helyzet miatt lemondták. Viszont a szervezők úgy határoztak, hogy az online térben – a Szent László Napok Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján – tartanak egy virtuális királyi hetet.
2020. június 19., 15:062020. június 19., 15:06
Hét rövidfilmet forgattak, amelyek célja bemutatni, hogy száz évvel a trianoni békeszerződés után van magyar múlt, jelen, jövő Nagyváradon.
Megmutatják híres váradiak szülőházát, bepillantanak az idén 30. születésnapját ünneplő Partiumi Keresztény Egyetemre, és Szent Lászlónak, a városalapító lovagkirály örökségének is külön filmet szentelnek.
A sport is mindig fontos helyet kapott a Szent László Napokon, ezúttal Nagyvárad sportéletébe nyújtanak betekintést egy kisfilm erejéig. A délutáni-esti órákban megtartott koncertek helyett pedig egy kis nosztalgiázásra hívnak mindenkit, hétfőtől vasárnapig az elmúlt hét év legjobb pillanatait idézik fel.

Napra pontosan egy hónap múlva kellene elrajtolnia a nagyváradi Szent László Napoknak, ám a szervezők pénteki közleményükben és Facebook-bejegyzésükben arról tájékoztattak, hogy a kulturális fesztivál idén elmarad.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!