Hirdetés

Virágos slágerek

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Misszionáriusi feladatnak tekinti koncertkörútjait Tamás Gábor, az erdélyi magyar könnyűzene egyik legnépszerűbb egyénisége. A gyémánt-, platina- és négyszeres aranylemezes énekes szeptember 10. és 24. között ismét Erdélyben turnézik.

Gazda Árpád

2008. szeptember 04., 00:002008. szeptember 04., 00:00

– Tizennyolc éves kiesés után is Erdély egyik legnépszerűbb könnyűzene énekesének számít, mégis évekig kell várni, amíg visszatér.

– Szándékosan teszek így: úgy érzem, ahhoz, hogy az embert – bármilyen közkedvelt is legyen – ne unják meg, nem szabad túl sűrűn szerepelni. Ugyanakkor a régi slágereken kívül a közönségnek mindig valami újat is kell nyújtani. Nem akarom, hogy mindenki csak A Donát úton nyílnak már az orgonák énekeseként emlegessen. Ezért gondosan ügyelek arra, hogy két koncertkörutam között teljen el legalább két esztendő. Mint ahogy arra is odafigyelek, hogy az említett első nagy slágerem után a nagyérdeműnek legyen ideje megkedvelni az olyan dalokat is, mint például az Ó, Erdély szép hazám, a Gyere velem a Hargitára vagy a Hervadó petúniák.

– Soha nem gondolt arra, hogy a Donát úti orgonák című dalt román, angol vagy akár svéd nyelvre átültessék?

– Nem, hisz ez a dal az eredeti, magyar szövege nélkül soha nem lett volna az, ami. Sokan csak a zeneszerző, George Sbârcea nevére emlékeznek, megfeledkezve Imrédi Géza színészről, aki a szöveget írta. Miután slágerré vált, készült egy román változat is, amivel megkerestek, de nem vállaltam az előadását. Higgyék el, nem lett volna ugyanaz.

– Ha jól tudom, a dalt eredetileg nem önnek írták...

– Így van. Sőt amikor megkaptam, kissé el is szomorodtam, hogy miért éppen ezt kell előadnom. Sbârcea – művésznevén Claude Romano – egy musical számára írta valamikor a 40-es évek végén, az 50-es évek elején. Itt játszották Kolozsváron a musicalt, de csak néhányszor. Jó két évtized múlva, egyetemista koromban, 1974-ben éppen a Szamos vendéglőben zenéltem, amikor egyik este betoppant Boros Zoltán a bukaresti tévé magyar adásától és közölte, hogy Tapsoljuk Kolozsvárt! címmel szándékozik egy előadást készíteni. Felsorolta, hogy kik lépnének fel, és mivel. Amikor meghallottam, hogy másoknak milyen nagy sikerű világslágerek jutottak, nekem meg a Donát úti orgonákat osztotta, elcsüggedtem. Most is emlékszem, amikor közölte, hogy egy rég elfelejtett dalt szánt nekem, és mondta a címét, furcsa képet vághattam, és megkérdeztem: Az melyik?

– Addig nem is hallott róla?

– Hallottam, de teljesen elfelejtettem, mint ahogy a közönség is.

– Mégis több mint egymillió példányt adtak el ebből a kislemezéből, ami Románia-szinten a mai napig csúcsnak számít.

– Ezt akkor én se hittem volna. Most is meghat, ha felidézem azt az estet, amikor telt ház várt a kolozsvári magyar színházban. Előadtam a dalt, aztán egy-két másodpercre néma csend lett a nézőtéren, ami nekem akkor örökkévalóságnak tűnt. Utána viszont olyan taps tört ki, amilyent addig soha nem kaptam, de még csak nem is hallottam. Akkor döbbentem rá, hogy lényegében milyen csodálatos is ez a dal, hogy dallama és szövege mily sokat jelent az erdélyi magyarság számára. Visszatérve, a Donát úti orgonák így, magyarul arat sikert akár svéd, akár amerikai közönség előtt adom elő.

– Mit énekelne ma szülővárosáról, ahol mára nem csak a Donát úti orgonák, de sok más nem a régi?

– Sajnos, így van. Kolozsvár utcáin sétálva, alig ismerek rá a városra. Sokszor órák telnek el, amíg magyar beszédet hallok. De nem csak ez hiányzik; elég, ha végigmegyek a valamikori Deák Ferenc utcán, onnan még a fákat is kivágták. Mindez csak arra jó – ha lehet egyáltalán így fogalmazni –, hogy megkönnyítse honvágyamat, és tudatosítsa, hogy a nekem hiányzó Kolozsvár ma már nem létezik. Igaz azonban, hogy a sétatéri öreg fák még megvannak, erről egy dalt is írtam Kolozsvárott jártam én címmel. No meg a közönség, mely ’90 után is megtölti a színház nézőterét.

– Mégis 1990 után egyre többet énekel a Székelyföldön és a Székelyföldről.

– Egyrészt adósa vagyok a Székelyföldnek. A 70-es években nagyon ritkán jutottam el oda, másrészt az a fogadtatás, amiben ma részesítenek, leírhatatlan. Számomra is örök rejtély marad, miként lehet valakit tizennyolc évi távollét után is ennyire szeretni, vagy talán még jobban.

– Tényleg: miként lehet? Más eltűnik egy-két évre, és teljesen elfelejtetik.

– Erre nem tudok válaszolni, hisz tizennyolc év alatt nemzedékek cserélődnek. És mégis: nem csak a második ifjúságukat élők jönnek el a koncertjeimre, hanem a mai fiatalok is nagy számban ott vannak.

– Ezek után meg se merem kérdezni, hogy remek forma ide, csodálatos fogadtatás oda, de hatvanesztendősen gondolt-e már a visszavonulásra?

– Van bennem annyi önbelátás, hogy tudjam, mikor kell ezt abbahagyni. De egyelőre úgy tekintek arra, amit teszek, mint valami misszionáriusi feladatra, amelynek keretében dalaimmal és hangommal tudok örömöt szerezni az embereknek.

– Akkor nincs is mit emlegetni az okiratokban szereplő hatvan évet, hisz munkája fiatalítja, élteti.

– Erről van szó. A bevételekből meg azokat segítem, akikkel a sors mostohán bánt, no meg a leszakadt területeken élő magyarság fennmaradását szolgáló, segítő intézeteket, színházakat, árvaházakat, öregotthonokat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés