Hirdetés

Virágkocsik Nagyváradon is

Idén ötödjére rendezik meg Nagyváradon a Nyitott ablak Európára elnevezésű rendezvényt augusztus 21-én, egy nappal a debreceni virágkarnevál után.

Nagy Orsolya

2009. augusztus 18., 10:052009. augusztus 18., 10:05

Debrecen és Nagyvárad, illetve Bihar és Hajdú-Bihar megye önkormányzata egy-egy közös virágkocsit vonultat majd fel a cívisváros nagyszabású rendezvényén, illetve a bihari megyeszékhelyen is. Debrecenben már negyvenedjére szervezik meg a Szent István-ünnepi virágos felvonulást, és ez, mint Biró Rozália váradi alpolgármester elmondta, az itthoni rendezvény számára kicsit kedvezőtlen. A virágkocsikat ugyanis az ottani közönség számára még kiállítják az évfordulós karnevál utáni napon is, emiatt úgy tűnik, Váradra csak két-három kompozíciót fognak átszállítani.

A rendezvény komolyabbik része 21-én délelőtt kezdődik a városháza nagytermében, ahol a két megyeszékhely városfejlesztési stratégiáját mutatja majd be a két illetékes: Marcel Boloş, a váradi önkormányzat fenntartható fejlődési igazgatóságának vezetője, illetve Bak Ferenc, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. gazdasági igazgatója. Ezután párhuzamosan két műhelybeszélgetésen vesznek majd részt a két város szakemberei a hőszolgáltatás, illetve a hulladékgazdálkodás témájában.

A tulajdonképpeni karneváli program délután kettőkor kezdődik. A virágkocsik és tánccsoportok ekkor indulnak majd el a szokott helyről, a Téglavető (Dacia) úti felüljárótól a Petőfi park melletti utcán keresztül egészen a Kossuth (Independenţei) utcai parkolóig, ahol este hétig még megtekinthetik őket közelről is az érdeklődők. Este nyolckor a helyi Danger zenekar játszik ugyanitt, majd a román közönség számára a Bere Gratis koncertje következik. Utóbbi formációt a váradi román internetezők szavazással választották ki: összesen 743-an adták le voksukat kedvencükre az önkormányzat honlapján.

Ezzel párhuzamosan, 21 órakor a vársáncban a nyíregyházi Mandala dalszínház lép fel, Várkonyi Mátyás-Béres Attila: Egri csillagok című produkciójával. A musical felújított verzióját 2001-ben mutatta be a társulat. A színvonalas előadás mintegy két és fél órán át tart majd.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés