
Közös kocsival készül Debrecen és Nagyvárad a csütörtöki Debreceni Virágkarneválra, amelyet másnap már Bihar megye székhelyén csodálhatnak meg az érdeklődők az immár hagyományossá vált Nyitott ablak Európára elnevezésű rendezvény keretében.
2015. augusztus 18., 16:542015. augusztus 18., 16:54
„Eddig is voltak közös kocsik, de ez többnyire a városnevek feltüntetésében merült ki” – emlékeztetett kedden Huszár István. A nagyváradi alpolgármester jelezte, hogy ennek a „valós” kocsinak a kivitelezéséről májusban egyeztek meg a magyarországi szervezőkkel úgy, hogy a költségeken fele-fele arányban osztozik a két önkormányzat.
Mint megtudtuk, a hajdú-bihariakat a Főnix-madár jelképezi majd, azt kiegészítendő pedig a partiumi város címerének oroszlánja és angyala fogja díszíteni a nagyváradi vár alapjára komponált virágszobor-alkotást.
Az immár 46 éves múltra visszatekintő virágkarneválról most 11. alkalommal hoznak át kocsikat a „szomszédból”. Az idei 16-ból ezúttal hat kocsi és kétszáz kísérő alkotta karaván vonul fel a már megszokott váradi útvonalon: a Dacia sugárút végétől (a Zig-Zag tömbháztól) a Petőfi park mentén egészen a Nagyvásártérig (December 1. park), ahol kora estig állnak, hogy az érdeklődők kedvükre fényképezkedjenek a kocsik mellett.
A népi és modern táncosok, valamint akrobatikus tornászok előadásaival tűzdelt felvonulás 15 órakor kezdődik, és nagyjából 17 órára várják őket a célállomásra, ahol különböző zenei előadások teszik majd teljessé a programkínálatot. Huszár azt is hozzátette, hogy ezt mintegy kiegészítendő, a váradi várszínházban 20 órától adják majd elő a Mágnás Miska című operettet a nyári színházi fesztivál részeként.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.
szóljon hozzá!