2010. december 21., 10:162010. december 21., 10:16
A 28 éves Vilmos és a nála öt hónappal idősebb, polgári származású Kate eljegyzését november közepén jelentették be, az esküvő április 29-én lesz a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázótemplomában.
Az évek óta várt bejelentés elhangzása után a herceg – Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után második a brit trónutódlási sorban – és menyasszonya egy protokolláris sajtómegjelenést leszámítva nem mutatkozott együtt a nyilvánosság előtt, egészen e hétvégéig, amikor együtt látogatták meg a fiatal rákbetegek gyógyítását segítő Teenage Cancer Trust jótékonysági szervezet pénzgyűjtő célú gálaestjét.
A rendezvény bevételeiből egy olyan speciális kórházi részleg építését támogatják, amelyben daganatos betegségekben szenvedő gyerekeket és fiatalokat kezelnek majd. Vilmos öccse, Harry herceg ugyanezen a hétvégén saját jótékonysági tevékenysége elismeréseként vehetett át díjat Németországban. A fiatal hercegek édesanyjuk, az 1997-ben autóbalesetben elhunyt Diana példáját követik a jótékonysági szervezetek támogatásával. Diana annak idején tucatnyi ilyen szervezet főpatrónusa volt. Vilmos például a hajléktalanokat segítő legfőbb londoni jótékonysági csoport, a Centrepoint fővédnöke.
E minőségében még arra is vállalkozott, hogy az ideihez hasonlóan rendkívül fagyos tavalyi december egyik különösen hideg éjszakáját egy londoni híd, a Blackfriars Bridge alatt töltse, a Centrepoint vezetőjének társaságában. Utána közölte: egyetlen szabadban eltöltött éjszaka természetesen nem elég ahhoz, hogy akár a leghalványabb fogalma legyen arról, milyen lehet minden éjjel London utcáin aludni. Hozzátette azonban: reméli, hogy személyes tapasztalatszerzésével még jobban tudja segíteni az utcán élő elesetteket.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.