Hirdetés

Világsztárok léptek fel Mága Zoltán budapesti újévi koncertjén

Öt világklasszis operacsillag, három Kossuth-díjas művész és négy popénekes lépett fel sok más neves előadó mellett a budapesti Papp László-arénában Mága Zoltán 8. budapesti újévi koncertjén pénteken. Az immár hagyománnyá vált koncerten a kezdetek óta több mint százezren vettek részt – közölte az MTI-vel a hegedűvirtuóz kommunikációs ügynöksége szombaton.

MTI

2016. január 02., 19:072016. január 02., 19:07

2016. január 02., 21:452016. január 02., 21:45

Mága Zoltán ünnepi köszöntőjében kifejezte háláját a közönségnek, amiért számos program közül ismét őt választotta, és ezúttal is megtöltötte Magyarország legnagyobb befogadóképességű létesítményét, a Papp László Budapest Sportarénát.

„Nyolc évvel ezelőtt meghonosítottuk Magyarországon az újévi koncert műfaját, amelyet százezren láthattak már itt élőben, az Arénában. Az azóta tradícióvá nemesült Budapesti Újévi Koncert európai mércével mérve is egyedi színvonalú és hangulatú kulturális esemény lett. Minden év első napján a zene teremtő erejével olyan pozitív élményt nyújt, amelynek segítségével könnyebben és felszabadultabban vághatunk bele az újévbe!” – idézte a hegedűművészt Herczeg Dóra, a Cabbage House kommunikációs ügynökség igazgatója.

Mága Zoltán külön köszöntötte a nézőtéren helyet foglaló rendvédelmi és egészségügyi dolgozókat.
Ők „a mögöttünk hagyott esztendőben a legfeszültebb időkben és a legszélsőségesebb körülmények között is szakszerűen, hősiesen dolgozva tettek hitet hazájuk, hivatásuk és az emberség mellett. Adyval szólva: emberek tudtak maradni az embertelenségben!\" – mondta.

Az első felvonásban a klasszikus zene kapott főszerepet. A 100 éve bemutatott Csárdáskirálynőből Sylvia belépőjét a „kristályhangúként\" emlegetett világhírű amerikai énekes, Micaëla Oeste adta elő. Puccini és Verdi egy-egy népszerű áriáját énekelte korunk egyik legsokoldalúbb tenorja, Marcello Giordani, akit közel három évtizede a világ legjobbjai között tartanak számon José Carreras és Placido Domingo mellett.

Az est másik világklasszis operaénekese, Mariosz Frangoulisz fiatal görög tenor, aki Mága Zoltán amerikai turnéjának is sztárvendége volt, a Granada című híres számmal bizonyította, hogy a világ egyik legjobb crossover énekese. A drámai erejéről és kifejező lírai előadásmódjáról híres, kárpátaljai születésű magyar szoprán, Georgina von Benza Leoncavallo Mattinata című dalát adta elő.

Nagy sikert aratott Liszt Ferenc: 2. Magyar rapszódiája, Johann Sebastian Bach G-moll szonátája, Pablo de Sarasate Cigánymelódiák című műve, a Budapesti Táncművészeti Stúdió tánckarával színesített Háry János-intermezzo Kodály Zoltántól és a Divertimento Weiner Leótól.
Pár év kihagyás után ismét fellépett a 10 esztendős ifjabb Mága Zoltán, aki Paganini Á-dúr virtuóz szonátáját játszotta.

Bodrogi Gyula Seress Rezső Fizetek, főúr! című örökzöld sanzonját adta elő, zongorán a krakkói és montreux-i Jazz Fesztiválon szólistaként díjat nyert Szakcsi Lakatos Róbert kísérte. A közönség hatalmas tetszéssel fogadta a Hajmási Péter című melódiát Molnár Piroska és Bodrogi Gyula, a Nemzet Színészei, valamint Mága Zoltán előadásában.

A már a Guinness Rekordok közé is bekerült közös koccintáson 13 ezren koccintottak egyszerre a híres Brindisi, a Pezsgő duett dallamaira az első felvonás fináléja előtt. Az új esztendőt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas színésznő köszöntötte, kérve, hogy az emberek legyenek érzékenyebbek mások fájdalmára. Hozzátette: a remény az egyik legnagyobb kincs az életben.

A második felvonásban az igényes könnyűzenei darabok, népdalok és örökzöld filmzenék csendültek fel. Oroszország egyik legünnepeltebb operaénekesnője, a Grammy-díjas Jekatyerina Lahina szoprán egy Johann Strauss-művet adott elő. Szekeres Adrien Leonard Cohen Hallelujah című slágerével aratott sikert, Horváth Charlie pedig több generáció nagy kedvencét, a Könnyű álmot hozzon az éj című slágert énekelte. Szulák Andrea egy ismert jazzmelódiával lépett színpadra. Az est meglepetéseként a görög Mariosz Frangoulisz Mága Jenniferrel adott elő egy duettet, amelyet a fiatal énekesnő is görögül énekelt.

A műsorban több száz művész működött közre: a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar Silló István vezényletével, a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Központi Zenekara, a Pénzügyőr Zenekar és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara, az ELTE Bartók Béla Énekkara, a Vasas Művészeti Egyesület Vass Lajos Kórusa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ITK Kórusa, a Budapesti Vándor Kórus és a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes. A gálán közjogi méltóságok, miniszterek, államtitkárok, országgyűlési képviselők és több mint 20 ország nagykövetei voltak jelen.

Mága Zoltán vasárnap Bécsben második alkalommal rendezi meg a Magyar Újévi Koncertet a Wiener Konzerthausban. Január elején jótékonysági koncertet ad a kárpátaljai rászoruló gyermekek javára, és gyakran megszólal majd hegedűje a magyarországi és erdélyi hátrányos helyzetű kisgyermekekért is. A következő négy esztendőben szimfonikus zenekarával világszerte Magyarországot és a magyar zenei kincset népszerűsíti. Idén és jövőre is két amerikai turné várja a hegedűművészt, aki 2019-ig Észak-Amerikán kívül Ausztráliában, Kínában, Indiában, Oroszországban, Új-Zélandon, Izraelben és számos európai nagyvárosban is fellép Hegedűvel a világ körül című turnéja keretében.

A budapesti újévi koncertet jövőre, kilencedszer is megrendezik. A pénteki show legemlékezetesebb pillanatait január 9-én, szombat este idézik fel a TV2-n.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés