
2011. szeptember 13., 04:212011. szeptember 13., 04:21
Mint arról már beszámoltunk, bő egy hónapja indultak el a família tagjai Ulmból, hogy paddlingezve jussanak el a Duna-deltához. Nem mindennapi vállalkozásukra éveken át készültek, és meg is lett az eredménye. Habár negyven napot adtak maguknak, ennél hamarabb sikerült elérniük a céljukat. A Hasulyók nemcsak a kétezer kilométeres világrekordot állították fel, hanem más csúcsokat is. Augusztus 31-én pirkadattól alkonyatig például hetvennégy kilométert sikerült megtenniük a hullámok hátán. Korábban Ausztriában pedig egy másik rekordjukat döntötték meg: köszönhetően a jó sodrásnak, egy kilométert három perc negyvennyolc másodperc alatt eveztek le. A vállalkozás célja nem csak az volt, hogy apa és fiai beírják nevüket a sporttörténelembe. Hasulyó Tibor elindulásuk előtt a Magyar Nemzet kérdésre, hogy a 2007-ben kitervelt dunai evezést figyelemfelkeltésnek is szánják. A fiatalokat arra szeretnék buzdítani, hogy a tunya életmód helyett céltudatos munkával valósítsák meg terveiket. A szülőket pedig arra próbálják ösztönözni, hogy szervezzenek minél több közös programot gyermekeikkel, sportoljanak, mozogjanak együtt velük, mert ez megerősíti a családot. A paddlingosok sikere kétségtelenül motiváló hatással lehet azokra, akik eddig nem is mertek hasonló teljesítményről álmodni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.