Vigyázat, a termék rabszolgamunkát tartalmazhat!

Az amerikai külügyminisztérium anyagi támogatását élvező nonprofit csoport jóvoltából a www.slaveryfootprint.org címen elérhető honlap révén most már bárki megtudhatja, hogy hány rabszolga dolgozik is a nevében. A tőlünk akár sok ezer kilométerre robotoló kényszermunkások bizony ezer szállal kötődnek hozzánk, pontosabban azokhoz a termékekhez, amelyeket a fejlett társadalmakban halomra vásárolnak az emberek: legyen szó akár elektronikai cikkekről, ékszerekről vagy a trikókról, amelyeket épp ma viselünk.

Rabszolgalábnyom

A szervezet azt reméli, hogy sikerül elgondolkoztatnia a fogyasztókat, akár olyannyira, hogy tegyenek is valamit a modern kori rabszolgaság ellen. Követeljék meg például a vállalatoktól, hogy alaposan nézzenek utána beszállítóiknak, és győződjenek meg arról, hogy a portékákban nincs egy fikarcnyi rabszolgamunka sem. A www.slaveryfootprint.org, az oldal, amely megmutatja egy-egy fogyasztó „rabszolgalábnyomát”, nem más, mint a már közismert karbonlábnyom ötletének kiterjesztése.

A közelmúltban indult honlap igyekszik olyan területeket megragadni, ahol a szervezet hite szerint a legnagyobb eséllyel érhető tetten a megvásárolt termékben a kényszermunka. A Slavery Footprint leszögezi, hogy rabszolgának tekint minden olyan embert, akit fizetség nélkül, erőszakkal kényszerítenek munkára, akit kizsákmányolnak, és akinek nem áll módjában változtatni körülményein. Az amerikai külügyminisztérium világszerte 27 millióra taksálja a rabszolgák számát. A weboldal szakemberei információkat kérnek a felhasználók életéről, például arról, hol, milyen környéken és ingatlanban élnek, hány gyerekük van, hány autót használnak, mit esznek és mit vásárolnak.

Az a csillogó valami
a sminktermékekben

A honlapon a rabszolgaság és az emberkereskedelem borzalmait ecsetelő történetekkel, megjegyzésekkel is találkozhatnak a látogatók. „Kínában, a focilabdát gyártó üzemekben a munkások akár napi 21 órát is dolgoznak egy hónapon át, szabadnap nélkül. Ezt még a legkeményebb amerikai edzők sem követelnék meg csapatuktól” – olvasható az egyik szövegbuborékban. De akad ilyen is: „Mindennap amerikai nők tízezrei vesznek sminktermékeket. Mindennap indiai gyerekek tízezrei bányásznak csillámpalát, tudják, azt a csillogó valamit a sminktermékekben...”

A portálon megkérdezik a látogatóktól, hogy hány alkalommal fizettek már a szexért. Válaszolni nem kell, nincs is rá lehetőség, egy megjegyzés azonban ide is jut: azok, akik fizetnek a szexért, valójában táplálják a szexuális célú emberkereskedelmet. Arra a kérdésre azonban, amely talán a leginkább izgatja a felhasználókat, nagyon is van válasz:  a nyugati társadalmak fogyasztói világában élő egy emberre átlagosan 55 rabszolga jut, vagyis ennyi kényszermunkás dolgozik egy-egy emberre.

A Slaveryfootprint.org honlapot a kaliforniai székhelyű Fair Trade Fund nevű szervezet hozta létre. A nonprofit csoport a médián keresztül próbál meg szószólója lenni fontos ügyeknek, mindenekelőtt a modern kori rabszolgaság felszámolásának. Más programjai is vannak, többek közt bátorítja a vásárlókat: elektronikus levélben sürgessék a cégeket, hogy vállalati politikájuk kialakításakor vegyék figyelembe a kényszermunka elleni harc szempontjait is. A cégek válaszát – vagy épp azt a tényt, hogy válaszra sem méltatják a levélírókat – a szervezet közzéteszi honlapján. A rabszolgaság lábnyomát mérő weboldalt az amerikai külügy kétszázezer dollárral támogatja.