
Megalakulásának 25. évfordulóját az erre az alkalomra kiadott könyv bemutatójával és gálaműsorral ünnepelte hétfő este a Gruppen-Hecc Kabarétársulat, amely új műsorában, szokásához híven az aktuálpolitikából, a jelenlegi problémákból ihletődött.
2015. december 30., 17:492015. december 30., 17:49
A társulatalapító Nagy István idézte fel a kezdeteket, beszélt arról, kik voltak az elsők, akik felléptek, akik szövegeket írtak, zenét szereztek, akik támogatták a csapatot. „Kovács Levente nélkül nem jött volna létre a társulat” – mondta a színművész, és színpadra szólította a rendezőt, aki az előzményekről beszélve Borbély László nevét említette ötletgazdaként. Kovács Levente egyedülálló jelenségnek nevezte azt, hogy egy akkora városnak, mint Marosvásárhely ilyen sok, tíznél több színházi társulata van.
Valamennyi más-más műfajt képvisel, eleget téve a különböző ízlésű közönségrétegek elvárásainak. Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház két tagozata, a Művészeti Egyetem Stúdió Színháza és Bábstúdiója, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház két tagozata, a Spectrum Színház, a Yorick Stúdió, a Hahota Színtársulat, a Maros Művészegyüttes, az András Lóránt Társulat és a Gruppen-Hecc Kabarétársulat hivatott a közönség szórakoztatására – sorolta a rendező.
A 25 maradhat? – A Gruppen-Hecc Kabarétársulat első 25 éve című kötetet annak szerkesztője, Székely-Szabó Zoltán színművész mutatta be. A könyv, amely az előadások szüneteiben megvásárolható, az elmúlt 25 esztendő történéseit, jelentőségét és emlékeit taglaló visszaemlékezéseket, interjúkat, fotókat, dokumentumokat tartalmaz, valamint a legjellemzőbb jelenetek és dalok szövegei is olvashatók benne. A kötet létrejöttéről, annak szerzőiről Nagy István beszélt, majd sorra színpadra szólította a technikai szerkesztőket, szerzőket, korrektort, tördelőt, grafikust, nyomdavezetőt, egykori és jelenlegi színészeket, zenészeket, koreográfust, rendezőt.
Az idei zenés, politikai kabaréelőadás szintén aktuális témákkal foglalkozik, többek közt a migráns-kérdéssel, a kormányváltással, a korrupciós ügyekkel, a kézdivásárhelyi merénylettel, illetve ez alkalommal sem marad el a szokásos falugyűlés. „Elismerem, hogy korunkban nem könnyen viccelődünk, de ha azt számítom, hogy ránk is leginkább migránsként és újabban terroristaként tekintenek a saját szülőföldünkön, akkor én inkább a nevetést választom, mint a sírást” – fogalmazott Nagy István.
A Migráncs vagyok, nem piskóta című produkció fellépői: Kárp György, Henn János, Biluska Annamária, Somody Hajnal, László Zsuzsa, Fodor Piroska és Nagy István színművészek. Közreműködik: Nyágai István, zenei munkatárs, Göllner Károly, hang- és fénymérnök, Hompot Szilárd, producer, és a szerzőpáros: Nagy István és Molnár Tibor. Az új műsorszámot szilveszterkor, csütörtökön 18 órától is láthatja a marosvásárhelyi közönség.
Antal Erika
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!