Hirdetés

VIBE: új erdélyi zenei fesztivál diáktalálkozóval Marosvásárhelyen

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A legszínesebb erdélyi zenei rendezvényként hirdették meg a július 6. és 9. között Marosvásárhelyen rendezendő VIBE Fesztivált. Az ifjúsági és diákszervezetek közös szervezésében megvalósuló eseményt olyannak tervezik, amely minden erdélyi magyar fiatal nyarát meghatározza.

Szász Cs. Emese

2017. április 06., 22:392017. április 06., 22:39

A diákok és egyetemisták a fő célközönsége a július 6. és 9. között Marosvásárhelyen rendezendő VIBE Fesztiválnak. A legszínesebb fesztiválként hirdetett eseményt ifjúsági és diákszervezetek közösen szervezik. Rés Konrád Gergely, a fesztivál főszervezője elmondta, szükség van egy olyan rendezvényre, diáktalálkozóra, amely a 15–30 éveseket szólítja meg.

„Azt szeretnénk, ha a zenei felhozatal színes lenne, olyan hazai, magyarországi és egy-két nemzetközi előadót is hívunk, akik most népszerűek a fiatalok körében. Annak érdekében, hogy a fesztiválnak tartalma is legyen, VIBE Koli néven nyári egyetemre is sor kerül a négy nap alatt. Fontosnak tartjuk, hogy a szórakozás mellett tudást és élményt is tudjanak szerezni a fiatalok” – fogalmazott a főszervező. Hozzátette, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) segítségével szervezett nyári egyetemen egyrészt innovatív tudományos témákat szeretnének boncolgatni, másrészt vitafórumokat akarnak indítani közéleti témákban.

A szervezők a kempingteleppel egybekötött fesztiválhelyszínt a Víkendtelep melletti Maros-parton rendezik be. Összesen két színpad, egy dj-sátor, valamint egy bulisátor várja majd a résztvevőket, a szervezők szerint 60 fellépőre számíthatunk a négy nap folyamán. Az ígéretek szerint a VIBE lesz a legszínesebb fesztivál a zenei felhozatal szempontjából, mert a nemzetközi sztároktól a magyarországi és hazai hangszeres és elektronikus előadókig mindenki helyet kap a színpadon. Az eddigi program szerint biztosan fellép a Borgore, az Intim Torna Illegál, a 30Y, a Wellhello, a Cloud9+, a Brains, a Belga, az Anna & the Barbies, a Kelemen Kabátban, a Margaret Island, a Hősök, az AKPH, valamint a Soerii és Poolek. A szervezők pénteki sajtótájékoztatójukon jelentették be az ausztrál elektrorock zenekar, a Pendulum fellépését, valamint az erdélyi zenekarok közül koncertlehetőséget ajánlanak fel a Vecker, a No sugar, a SzemPöl, a Dreamland Residents együtteseknek.

A fesztivál szervezésében partner a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ), valamint a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz). Rés Konrád Gergely főszervező lapcsaládunknak elmondta, a fesztivál költségvetése még alakul, leginkább támogatásokból és pályázatokból próbálják fenntartani a rendezvényt, amihez még hozzájönnek a jegybevételek is. Marosvásárhelyen egyelőre három helyen árusítanak jegyeket: a La Frog, a G., valamint a Kicsi G kávézókban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés