2008. december 12., 11:012008. december 12., 11:01
A Magas-Tátra déli lejtőin 2004. november 19-én végigsöprő orkánszerű szélben a TANAP kezelésében lévő 50 ezer hektár egynegyede pusztult el. Azóta szárazság és többször rekordmeleg tizedelte tovább a fenyveseket, átalakult a talaj összetétele, és vészesen elszaporodtak a szúrajok.
„A nemzeti park megalapítása óta nem volt ilyen nagy a baj” – mondta Peter Fleischer, az országos erdészeti igazgatóság munkatársa. „A szúinvázót lehetetlen feltartóztatni. A kártevők a legvédettebb területekre is behatoltak, ahová a munkatársaink nem tudnak eljutni” – tette hozzá Peter Liska, a TANAP igazgatója. A megközelíthetetlen területeken valószínűleg teljesen tönkremegy az erdő.
Tavaly kétezer hektárról tüntette el a fenyőket a szú – mondta Liska. Civil környezetvédők úgy vélik, hogy a nemzeti park vezetői felelősek a kialakult helyzetért. Álláspontjuk szerint a 2004-es természeti csapás után érintetlenül kellett volna hagyni az erdőt, hogy a maga erejéből újuljon meg, a park menedzsmentje viszont a kidőlt fák kitermelése mellett döntött. A Magas-Tátra megmentésére kidolgozott terv szerint lombos fákat fognak telepíteni, amelyek jobban ellenállnak a kártevőknek és a talajban végbemenő változásoknak.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.