Hirdetés

Veszélyben a Madonna-koncert?

Semmiképpen sem járul hozzá a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), hogy az augusztus 22-re tervezett Madonna-koncertet a Puskás Ferenc Stadionban rendezzék meg – tudatta tegnapi közleményében a szakszövetség, leszögezve, ezzel a bejelentésével az ügyet lezártnak tekinti.

2009. augusztus 04., 10:442009. augusztus 04., 10:44

Az MLSZ illetékesei – tekintettel a Debrecen labdarúgócsapatának továbbjutási esélyeire s a Bajnokok Ligája-selejtezők következő körének pénteki sorsolására – egyeztettek az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA), s ennek során megerősítették, hogy a bajnokcsapat, ha augusztus 26-án hazai pályán kellene fogadnia következő ellenfelét, kizárólag a Puskás-stadionban teheti ezt meg.

Erre való hivatkozással Kisteleki István, az MLSZ elnöke levelet írt Timothy Dowdallnek, az augusztus 22-i Madonna-koncertet szervező cég alelnökének, amelyben – többek között – leszögezi: „...a rendkívül sok bizonytalansági tényező miatt feleslegesnek látom a további tárgyalásokat, és a magam részéről elzárkózom Madonna Puskás Ferenc Stadionban történő fellépésétől, így a személyes tárgyalást is feleslegesnek ítélem meg.”

Madonna eredetileg a Kincsem Parkban lépett volna fel, ám a szervezők múlt kedden közölték, hogy a Puskás-stadion adhat otthont a fellépésnek. Ezt követően Kisteleki levelet írt Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójának, s azt kérte, a válogatott két szeptemberi, a svédek és a portugálok elleni hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel ne a Puskás-stadionban rendezzék a koncertet.

Ezt követően a NUSI közleményben tudatta, hogy a létesítmény csak akkor lehet a koncert helyszíne, ha a szervező Live Nation Hungary megegyezik erről az MLSZ-szel, utóbbi viszont később jelezte: nem járul hozzá az esemény stadionbeli megrendezéséhez.

Az MLSZ-elnök korábban úgy fogalmazott, beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha a Puskás-stadionban lesz a koncert. Úgy vélte, kétéves munka mehet tönkre emiatt, hiszen – szavai szerint – 23 éve nem vívott ilyen fontos meccseket a válogatott. Az MLSZ azért is aggályosnak tartja a helyszíncserét, mert a szövetség saját pénzéből 60–70 millió forintért ülőszékekkel bővíti a stadiont.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés