2012. július 20., 08:182012. július 20., 08:18
A sokadalom 13 órakor a Szent Kristóf-kápolna búcsúünnepségével kezdődik, a tizenegy éve felszentelt istenházában Lukács József, a kölni magyar pasztoráció plébánosa celebrálja az ünnepi szentmisét. A kápolna védelmezője, Szent Kristóf a közlekedők, az utazók védőszentje, a segítő szent napján, a búcsús szentmisét követően (14 órától) sor kerül a járművek megáldására. Idén is a néphagyomány kapja a főszerepet Gyilkostó nyári ünnepén, a sokadalom programszámaiban.
A tó partján felállított szabadtéri színpadon népzene- és néptáncelőadások egész sorát követhetik végig az érdeklődők, a 15 órától kezdődő gálaműsor során Koós Éva marosvásárhelyi népdalénekes, a szárhegyi Cika zenekar, valamint a szentmiklósi Hóvirág néptáncegyüttes előadásait tekinthetik meg. 19 órától a sepsiszentgyörgyi folkdzsesszt játszó nemEZ zenekar lép színpadra, koncertjük után pedig ismét táncház veszi kezdetét.
A mulatni vágyókat a Turista vendéglőbe várják, ahol Bartis Zoltán prímás és zenekara biztosítja a talpalávalót. Az sem unatkozhat, aki már a délelőtti órákban kilátogat az üdülőtelepre, hisz a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület és a Góbé Lovasudvar jóvoltából ízelítőt kaphat a huszárhagyományokkal kapcsolatos mesterségekből. A huszártáborba délelőtt 10 és este 8 óra között várják az érdeklődőket. Szintén egész napos program a kézművesvásár, melynek keretében a gyergyóújfalvi Aranyász, illetve a csomafalvi Fenyőalja egyesületek kínálják megvételre portékáikat.
11 órakor rajtol a főzőverseny, ahol egyedüli részvételi feltétel, hogy a benevezett csapatok hagyományos étkeket készítsenek. A versenyre még lehet jelentkezni a művelődési központ titkárságán vagy a 0266–361992-es telefonszámon, a szervezők péntek délután zárják a feliratkozottak listáját. A főzőcsapatoknak sátort, asztalt, tűzifát és vizet biztosítanak, egyéb kellékekről és az ételek alapanyagairól a versenyzőknek kell gondoskodniuk.
15 órakor párhuzamosan két programszám veszi kezdetét: a Gyilkostón a gyergyószentmiklósi Tanulók Háza diákjai hajómodell-bemutatót tartanak, illetve egy erre a célra berendezett sátorban a fonalgrafika és a bútorfestés technikáira oktatják az érdeklődőket a Pro Terra Alapítvány kézművesei. A rendezvényt ezúttal is Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala szervezi. A 17 ezer lejes összköltségű rendezvény kiemelt támogatói a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap.
Pethő Melánia
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).