
Megegyezés született a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Vásárhelyi Forgatag szervezői között arról, hogy a magyar kulturális napok egyes szabadtéri programjai a belvárosban lesznek – jelentették be kedden a szervezők.
2015. augusztus 18., 19:242015. augusztus 18., 19:24
Korábban a rendezők erre vonatkozó kérését a polgármesteri hivatal elutasította, így a Forgatag a város szélén levő Maros-parton zajlott. Az idén is ott lesz a fõ helyszín, de a marosvásárhelyi Kultúrpalota melletti utca is rendelkezésükre áll bizonyos programokra.
A szervezők ezt a lépést a normalitás jeleként értékelik és úgy vélik, ezáltal az önkormányzat elismeri a rendezvény értékét, valamint azt, hogy a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan a Vásárhelyi Forgatag is teret nyújthat a valós magyar–román párbeszédnek.
A Forgatagot szervező Marosvásárhelyért Egyesület vezetői remélik, hogy a mostani lépésnek a jövőben is lesz eredménye és a polgármesteri hivatal még hathatósabban támogatja majd a magyar kulturális napokat.
A 3. Vásárhelyi Forgatag augusztus 26. és 30. között zajlik. A sajtótájékoztatón Gáspár Botond, a gasztronómiai programfelelős elmondta, hogy a díszvendég Baja város lesz, amelynek képviselői megismertetik a bajai halászlevet és a gyufatésztát. Ezen kívül lesz ízes és illatos könyvbemutató, virslievőverseny, ökörsütés, vadhús ízelítő és csapatos főzőverseny.
Az idei Forgatagon először lesznek kerekasztal-beszélgetések is a Maros-parti Borudvarban. Jakab Orsolya programfelelős elmondta, hogy egyebek mellett két marosvásárhelyi témájú beszélgetés lesz, az egyiken a helyi román–magyar kapcsolatok, a másikon a város gazdasági potenciálja kerül terítékre. Az etnikumok közötti viszonyt boncolgató beszélgetésen többek között Lucian Mândruță közismert televíziós szakember is részt vesz.
Az idei Forgatagon újdonságként úgynevezett Bernády-sétát is szerveznek, amely a város egykori, 20. század eleji polgármesterének, Bernády Györgynek tevékenységét követi nyomon. Novák Zoltán történész elmondta, kétféle rendezvénnyel várják az idén a vásárhelyieket: előadásokkal és tematikus városnéző sétákkal.
Nagy József hadtörténész Marosvásárhelyiek Galíciában és az Alpokban címmel tart előadást, Pap József történész a magyar nemzettudat 19. századi kialakulásáról értekezik. A tematikus sétákon az érdeklődők megismerkedhetnek a szecessziós, barokk és középkori Marosvásárhellyel, a román anyanyelvűek pedig egy általános összefoglalót kapnak a város történetéről román nyelvű városnéző séta keretében.
Oniga Erika mutatja be a szecessziós építészetet, vele augusztus 28-án, péntek délelőtt 11 órakor lehet találkozni a Maros Mall előtt, ahonnan a séta indul. Orbán János Vásárhely barokk arculatát ismerteti augusztus 29-én, szombat délelőtt 11-től a Színház térről indulva, Györffy Zalán a középkori várost járja körbe az érdeklődőkkel augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 11-től a Bolyai térrõl indulva. A román nyelvû városnézõ sétát László Lóránt vezeti szintén vasárnap 11-tõl a Teleki Tékától.
A Téka-forgatag az idén leköltözik a Maros-partra, csupán a nyitórendezvényt tartják a könyvtár udvarán, ahol könyvbemutatók, beszélgetések várják az érdeklődőket a diófa alatt – mutatta be a programtervezetet Lázok Klára, a Teleki–Bolyai Könyvtár vezetője. A Forgatagon koncertek is lesznek, megszervezik a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, valamint az erdélyi legényes és verbunkversenyt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!