Színes programokkal várják az érdeklődőket a hét végén a nagyváradi vár sáncában, az idei RMDSZ-majálisról Czvikker Katalin és Pásztor Sándor szervező sajtótájékoztatón számolt be.
2013. május 08., 15:192013. május 08., 15:19
Szombaton a helyi, magyar nyelvű Partium Rádió ifjúsági majálisára kerül majd sor. Délután a Basic Faces zenekar lép fel, lesz tombolasorsolás, karaoke-verseny, és a székelyhídi Tini Dance tánccsoport produkcióját is megnézhetik az érdeklődők. Este a Happy Gang magyarországi együttes szórakoztatja a majálisozókat. Vasárnap a váradi és környékbeli magyar iskolák, illetve a vegyes tannyelvűek magyar tagozatainak programjaival indul a nap, majd a hagyományoktól némileg eltérően nem gulyásverseny következik, hanem különféle magyaros ételeket főznek a versenyzők. A körzetek képviselői a töltött káposztából, halászléből, kolbászos lecsóból és egyéb hagyományos fogásokból összesen száz adag árát jótékonysági célra ajánlják fel.
A délutáni nótacsokor, a hagyományos várlátogatás, a tánc- és énekcsoportok fellépése után Kökény Attila énekes, majd Demjén Ferenc lép színpadra. A rendezvények ideje alatt a szervezők sátrában szakemberek segítenek az odalátogatóknak ügyes-bajos dolgokban – Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettest oktatási, ifj. Ritli Lászlót jogi, Vígh Hajnalt telekkönyvezéssel, földvisszaszolgáltatással kapcsolatos problémákkal lehet megkeresni. A majálisozók idén is adakozhatnak a városi kórház gyermekonkológiai osztályának a sátorral jelen lévő Védd a Gyermekeket Egyesület révén.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!