Hirdetés

Váradi bábostanfolyam gyerekeknek

A Nagyváradi Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház művészei veszik szárnyaik alá a bábszínészet iránt érdeklődő váradi gyerekeket a következő két hónapban. A ma kezdődő bábosfoglalkozáson magyar nyelven Szőke-Kavinszky András és Stéfán Bodor Mária mutatja meg a kicsiknek a bábu- és díszletkészítés, illetve a bábszínház művészetének alapjait.

Nagy Orsolya

2009. július 21., 11:102009. július 21., 11:10

Stéfán Bodor Mária a Krónika kérdésére azt mondta, elsősorban nem oktatásról, hanem minél több szórakozásról, szabad, kreatív játékról van szó. A gyerekek olyan bábokat hozhatnak majd létre, amelyek elkészítése nem okoz nekik nehézséget. Ilyen például a fakanálból készült báb vagy az úgynevezett síkbábu, amely pálcikára ragasztott kartonból készül – ezen jelennek meg a bábu arcvonásai, színei. Bábot egyébként gyufásskatulyából is lehet készíteni, ezt a legkisebbek az ujjacskáikra húzhatják, és így játszhatnak el velük különböző jeleneteket.

A bábszínésznő úgy véli, az általuk vezetett foglalkozások főként a 6 és 10 év közötti korosztályt érdekelhetik, bár már van egy mindössze ötéves résztvevő is a „kurzuson” – természetesen ő sem marad majd ki semmiből. Stéfán Bodor Máriánál mostanig tizenöt gyerek jelentkezett a foglalkozásra, de a művésznő azt mondja, valószínű, hogy ma délután a helyszínre többen is megérkeznek.  Attól függően, hogy hány magyar és hány román ajkú gyerek látogat el a tanfolyamra, közösen vagy külön-külön foglalkoznak majd velük a magyar és a román társulat művészei. Stéfán Bodor Mária azt mondja, ez a korosztály elsősorban az olyan meséket, bábelőadásokat szereti, amelyeken nevetni lehet, ezért főképp vicces jeleneteket találnak majd ki számukra.

Az is fontos egyébként, hogy a szülők ne maradjanak ott a csemetékkel, hiszen, mint a bábszínésznő elmondta, egészen másképp viselkednek a gyerekek szüleik jelenlétében, mint kizárólag kortársak körében. A művésznő nem most tart először bábosfoglalkozást gyerekeknek, és mint mondja, célravezetőbb, ha a kurzus végére nem készülnek bábelőadással a gyerekek.

„Azt szeretnénk, ha minél felszabadultabban játszanának, mert az előző tanfolyamok során kiderült, hogy a kicsiket nagyon stresszeli a gondolat, hogy végül a szüleik előtt kell szerepelniük. Ezért csak egy nyílt órát tartunk majd befejezésképpen” – mondta. Hangsúlyozta: számára az a lényeg, hogy a gyerekek ne a számítógép előtt ülve töltsék el a vakációt, hanem legalább egy órára szabaduljanak ki otthonról.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés