2009. augusztus 25., 10:472009. augusztus 25., 10:47
A bonni, a darmstadti, a mainzi egyetem és az amerikai Harvard Medical School kutatói felfedezték, hogy a tudatos álomnál az agy egyszerre két tudatállapotban leledzik. Az alvó agy álmodik, és ezzel egy időben az álomfantáziákat valóságellenőrzésnek veti alá. Ezt a képességet el lehet sajátítani.
A rémálmok elsősorban azért rémisztőek, mert az álmodó „készpénznek” veszi őket. Az ilyenkor érzett félelem fölöttébb valósnak tűnik. Egyesek azonban észreveszik, hogy álomképeik a fantázia szüleményei. Eddig nem lehetett tudni, hogy e tudatos álmok során mi megy végbe az agyban – tájékoztatta Ursula Voss bonni pszichológus a Die Welt című német lapot. A kutatók először azzal próbálkoztak, hogy a kísérletben részt vevő hallgatóknál tréninggel fokozzák a tudatos álom valószínűségét.
A résztvevőknek a heti ülések során például olyan szituációkat kellett kigondolniuk, amelyek alapján el tudják különíteni az álmot a valóságtól. Ilyen mankó, ha be tudjuk fogni az orrunkat, és mégis tudunk lélegezni. A húsz résztvevő közül hatnak sikerült ily módon négy hónap alatt legalább heti háromra növelni tudatos álmaik gyakoriságát. A kutatók ezután megvizsgálták agyműködésüket, és megállapították, hogy a tudatos álmok során a homloklebeny jóval aktívabb, mint alapesetben. A homloklebeny, más néven frontális kortex felelős a történések kritikus értékeléséért, és az álmok során többnyire inaktív. A többi agyterületen azonban minden ugyanúgy zajlik le a tudatos álom során, mint a normál álom esetében. Olyan, mintha az agy egyik része hirtelen felébredne, míg a többi tovább aludna – magyarázta Voss.
Bár az eredmények egyelőre átmeneti jellegűek, a kutatók remélik, hogy a tudatos álmodás elsajátításával a rémálmoktól kínzott emberek megtanulhatják, miként ellenőrizhetik álmaik valóságosságát. Így a fantáziák elveszítenék félelmetes mivoltuk egy részét. A kutatás a pszichózisban szenvedő betegeken is segíthet, mivel e betegségnek is velejárója a nem felismert fantáziálás. A tudatos álomhoz képest itt fordított a helyzet: az érintett ébren van, fantáziáit mégsem képes kritikusan elemezni. Lehetséges azonban, hogy ezt is el lehet sajátítani, így a betegek megtanulhatnának különbséget tenni a valóság és az őrület között – vélekedett a szakértő.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.