Slavko Popov újságíró – bécsi levéltárakban kutatva – akadt annak a nyomára, hogy az akkori Magyarország déli részén, a Bánságban erős kultuszuk volt a rettegett vérszívóknak, a vámpíroktól való rettegés mélyen beleásta magát a térség lakóinak tudatába. El is terjedt az a szokás, hogy a halottakat a temetés után kiássák, s másodszor is a földbe helyezzék, hogy ezáltal megakadályozzák vámpírrá válásukat.
Az újságíró egy 1732-ben született hivatalos beszámolót talált, amelyet Füredi József orvos őrnagy készített a vérszívók elleni harcról. 1732-ben Belgrád éppen osztrák uralom alatt állt, a török csak hét évvel később foglalta vissza. Innen küldték Füredi Józsefet a mai szerb–román határ szerb oldalán Kláriba (Radojevo), hogy vizsgálja ki tizenegy, pár hónappal korábban elhunyt helyi lakos esetét. Hozzátartozóik ugyanis állították, hogy valamennyiükkel egy Milos nevű vámpír végzett. Az ismeretlen vezetéknevű vérszívó már életében sem volt akárki – derül ki Füredi őrnagy beszámolójából. Beszélő madarat és maga nevelte farkast tartott, állították Klári lakói. A felvilágosult katona hiába próbálta meggyőzni őket arról, hogy amiként boszorkányok, úgy vámpírok sincsenek, ezért úgy döntött, hogy igazát bizonyítandó kihantoltat néhány holttestet. Először az 1731 tavaszán eltemetett Milost ásták ki, akinek holtteste – Füredi József írásban adott tanúbizonysága szerint – tökéletesen épnek tűnt, a felesége által lezárt szemeit tágra nyitotta, a szája sarkából pedig friss vércsík eredt. Mivel a falubeliek ragaszkodtak hozzá, az őrnagy a vámpírölés biztos fegyverével, kihegyezett karóval szúratta át a férfi szívét, de mert tartott attól, hogy mégis kiássák a holttestet, oltott mésszel is leöntette azt visszahantolás előtt. Milos tizenegy állítólagos áldozata közül nyolc ugyan már oszlásnak indult, kettőt azonban meglepően jó állapotban találtak, a 11. pedig, egy nő úgy nézett ki, mintha csak aludna, s a végtagjait is könnyedén lehetett mozgatni. Füredi őrnagy – biztos, ami biztos alapon – engedélyt adott rá, hogy a három vámpírjelölt is kihegyezett karót kapjon, majd megírta jelentését, amely bizonyítja, hogy valós alapja van a kelet-szerbiai Klári környékén máig élő legendának.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.