2009. november 24., 10:482009. november 24., 10:48
Frale, a vatikáni levéltár kutatója közölte: számítógép segítségével kinagyította a leplen szórványosan olvasható, alig látható görög, latin és arámi nyelvű szavak képét. A kutató arra a következtetésre jutott, hogy a feliratok a názáreti Jézus nevet tartalmazzák görög nyelven.
Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a szöveg nem lehet középkori eredetű, mivel abban az időben egyetlen keresztény sem nevezte volna Jézust csak názáretinek, isteni eredetének megemlítése nélkül. A leplen egy keresztre feszített férfi alakja látható, összetett kezén és lábán szivárgó vérrel. A hívők szerint a lenvászon Krisztus-képe a feltámadásakor színeződhetett el.
A Vatikán tulajdonában lévő leplet a torinói székesegyházban őrzik különleges körülmények között, és csak ritkán állítják ki. A szkeptikusok azt hangsúlyozzák, hogy az 1988-ban elvégzett radiokarbonos kormeghatározás szerint a textíliát a 13. században szőtték. Bár a halvány betűket évtizedekkel korábban felfedezték az arc körül, tudósok a teszteredmények ismeretében elutasították azok vizsgálatát – mondta Frale.
Amikor azonban kivágta a szavakat a lepelről készült fényképekről és szakértőknek megmutatta őket, azok arra a következtetésre jutottak, hogy ez az írásmód a Közel-Keleten volt szokásos a Krisztus utáni első században.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.