
Utolsó útjára indult vasárnap III. Richárd, Anglia utolsó Plantagenet-királya, az angol-brit monarchia történetének egyik legvitatottabb személyiségű egykori uralkodója.
2015. március 23., 14:112015. március 23., 14:11
A Bosworth csataterén 1485-ben, 32 évesen megölt király három éve megtalált, azóta tudományos módszerekkel – egyebek mellett a leszármazottak DNS-vizsgálatával – azonosított földi maradványainak egyszerű koporsóját az egykori csatatér közelében fekvő Leicester egyetemén, rövid ceremóniával indították útjára.
A koporsó az ötnapos megemlékezés-sorozat alatt bejárja azokat a történelmi helyszíneket, amelyek valamiképp kötődnek az 530 éve – alig több mint két évi uralkodás után – meghalt királyhoz. Richárdot – akit annak idején ellenfelei koporsó nélkül, összekötözött kézzel vetettek egy sírgödörbe – végül csütörtökön helyezik végső nyugalomra Leicester katedrálisában, immár uralkodóhoz méltó külsőségek közepette.
A királytól Justin Welby, Canterbury érseke, az Egyesült Királyságban ma államegyháznak számító anglikán unió első számú vallási méltósága vesz majd végső búcsút a csütörtöki ceremónián, de külön búcsúszertartást tart majd az elhunyt uralkodó tiszteletére Vincent Nicholls, Westminster érseke, az angol katolikus egyház vallási vezetője is.
Az anglikán egyház jelenlegi formájában ugyanis a III. Richárdot trónjáról letaszító későbbi Tudor-dinasztiához, személy szerint a Rómával szakító VIII. Henrikhez kötődik. II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság jelenlegi uralkodója – az anglikán egyház legfőbb világi vezetője – nem lesz jelen a csütörtöki szertartáson.
III. Richárd a Rózsák Háborúja néven számon tartott polgárháborús időszak utolsó nagy csatájában halt meg Bosworth mezején. Tudor – a későbbi VII. – Henrik felkelőserege a legyőzött és megölt Richárd lecsupaszított, sebekkel borított holttestét lóhátra kötözve tette közszemlére Leicesterben, e nem éppen tiszteletteljes gesztussal is igyekezve meggyőzni a Plantagenet-dinasztia rivális ága, a York uralkodóház még megmaradt híveit arról, hogy ügyük végleg elveszett.
Henrik és követői indulatait illusztrálja, hogy az azonosítási vizsgálatok során a szakértők tíz komoly vágott és szúrt sebet találtak a csontvázon. Ezek egy részét nagy biztonsággal megállapítható módon már Richárd halála után ejtették a holttesten, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy holtában is megalázzák az éppen legyőzött ellenséget.
III. Richárdot – az utolsó angol királyt, aki csatában halt meg – végül a leicesteri Grey Friars ferences kolostor templomának kerengőjében temették el. Az ennek romjain épült városi tanács parkolója alatt találta meg a csontvázat a Leicesteri Egyetem kutatócsoportja a néhai uralkodó felkutatására kezdett ásatások első napján, 2012 szeptemberében.
Ez volt a brit történetírás utóbbi évtizedeinek legnagyobb horderejű felfedezése, és a csütörtöki újratemetéssel záruló eseménysorozat szervezői ennek megfelelő méltósággal kívánnak búcsút venni Anglia egykori uralkodójától.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!