
Utolsó albumát készíti jövőre, és búcsúturnéra indul 2015-ben a Black Sabbath, minden idők talán legsikeresebb heavy metál zenekara.
2014. szeptember 30., 19:112014. szeptember 30., 19:11
Az 1968 óta létező brit csapat gitárosa, Tony Iommi beszélt arról, hogy a Black Sabbath még egy turnéra összeáll jövőre. Ozzy Osbourne énekes pedig azt mondta, reményeik szerint még egyszer stúdióba vonulnak. A Black Sabbath 2012-ben tizenöt év szünet után állt újra össze, tavaly 13 címmel új stúdióalbumot készített, és világ körüli turnét bonyolított le.
„Remekül éreztük magunkat, és jó buli volt az egész. Így aztán csinálunk még egy lemezt és egy búcsúturnét” – közölte Ozzy Osbourne. Az Amerikában és Angliában egyaránt élő énekes megjegyezte, hogy mindkét országban kész új dalok írására, sőt – tette hozzá – még a Holdra is hajlandó elutazni ezért. A Black Sabbath gitárosánál, Tony Iomminál 2012 elején diagnosztizáltak daganatos betegséget, jelenleg is kezelést kap, de a csapat elképzelhetetlen nélküle, az albumot és a turnét is vele tervezik.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!