2009. december 23., 15:272009. december 23., 15:27
A Cotidianult 1991-ben alapította Ion Ratiu, aki 1940 és 1990 között Nagy-Britanniában élt, az 1989-es romániai rendszerváltás után, hazatelepedését követően pedig aktív részvevője lett a bukaresti politikai életnek. Ratiu 2000. januárjában hunyt el.
A lap alapításától kezdve támadta a romániai rendszerváltás után a hatalmat átvevő posztkommunista román politikai erőket. Három évvel ezelőtt a Cotidianul új lendületet kapott, amikor a kiterjedt médiabirodalommal rendelkező Sorin Ovidu Vantu, Románia egyik leggazdagabb üzletembere lett az újság többségi részvényese.
Az újság a legnagyobb példányszámot 2007-ben érte el, amikor a román országos napilapok közül elsőként kortárs világirodalom-sorozatot jelentetett meg. A csődeljárást azonban éppen az a cég indította, amellyel közösen a Cotidianul kiadta a sorozatot. A helyzet azt követően vált tarthatatlanná, hogy Vantu már nem volt hajlandó tovább finanszírozni a lap veszteségeit.
Az üzletember nemrég bejelentette, hogy a magyarországi és a szerbiai audiovizuális médiapiacon is terjeszkedni akar. Közölte, hogy Magyarországon hírtelevíziót szeretne indítani, ami ötvözné a romániai politikai eseményekre összpontosító Realitatea és a The Money Channel gazdasági hírtelevíziók jellemzőit.
Vantu azt vallja, hogy csak az elektronikus médiának van jövője, ezért médiabirodalmából a Cotidianul mellett a Business Standard című gazdasági-pénzügyi napilapot is megszünteti.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.