Útközben – Zabola és Budapest között

Ugron Zsolna kötete  borítójának belsõ oldalán írja: „Soha nem gondoltam, hogy valaha újra Erdélyben fogok élni... Televíziós újságíróként, nyüzsögve és taposva, zörögve a  mókuskerékben, éjszakákat átmulatva éltem Budapestrõl világom. Erdély, és ami vele nekem jutott, jól elcsomagolva porosodott, amíg néhány évvel ezelõtt újra be nem tört az életembe, amikor hozzámentem távoli unokatestvéremhez, egy bengáli arisztokrata és egy erdélyi grófnõ Ausztriában felnõtt fiához...”

Zsolna – regénye tanúsága szerint – akkor került közelebbi kapcsolatba a Londonból Erdélybe áttelepült Gregorral, vagy ahogy õ mondja, Gergellyel, késõbbi férjével, amikor erdélyi romos kastélyokról készített tévéfilmet. Gregor Roy Chowdhury-Mikessel két gyereket nevelnek Zabolán, az egykori Mikes-kastélyban. A „lányregényben” a szerelmi történet mögött felsejlik az egész erdélyi magyar arisztokrácia, a maga különleges ételeivel, szokásaival, szigorú etikettjével, nagyasszonyaival, furcsa alakjaival és felszámolásának a tragédiájával. Az Úrilányok Erdélyben erdélyi hódító útját is megkezdte azzal, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron is bemutatták. A vásárhelyi könyvbemutató színes forgataga nyújtott keretet a szerzõvel folytatott beszélgetéshez.

– Számos cikket írtak a könyve kapcsán, így szinte az „ismerõsömnek” érzem, pedig ma találkoztunk elõször. Arról azonban nem olvastam, honnan származik különös keresztneve, a Zsolna?

– Jókai Mórnak Hargita című novellájában az Ugron családról szóló legenda olvasható. A történet a tatárjárás idején játszódik, a fõhõsnõ Ugron Zolna, aki Ugron Ábrahámnak az unokája és Csala vezérnek a felesége, igazi székely amazon. Akit érdekel, járjon utána... Nagymamámnak három fia volt, nagyon szeretett volna egy lányt is, de nem született. Viszont én voltam az elsõ lányunokája, õ pedig ragaszkodott ahhoz, hogy én legyek a következõ Ugron Zolna. Nem tudom hogyan, de a Zolnából valamiképpen Zsolna lett. Valószínűleg azért, mert létezik Zsolna nevű helység, és emiatt ez a változat ismerõsebben hangzott a szüleim számára.

– Korábban azt nyilatkozta: nem szeretne médiaarisztokratává válni. Ezt hogyan gondolta?

– Fõleg Nyugat-Európában akad példa arra, hogy valaki a  családja révén próbál érvényesülni, karriert befutni. Úgy gondolom, ez nem helyes. Azt szeretném, ha engem elsõsorban íróként ismernének, s azután foglalkoznának azzal, hogy miként hívnak, honnan származom. Persze ilyen szempontból egy kicsit faramuci a helyzet, hiszen a témaválasztásom azt támasztja alá, hogy a származásomat fontosnak tartom. De talán, ha írok még néhány könyvet, akkor nem ez lesz a legfontosabb.

– Régóta írónak készült?

– Jogi végzettségem van. Jogászként lettem tévéhíradós, külpolitikai és belpolitikai hírszerkesztõ. Soha nem készültem írónak, a sors hozta így. Mint a könyvbemutatón is említettem, szakácskönyvet szerettem volna írni. Aztán valaki, akinek nagyon sokat adok a szakmai véleményére, de nem szeretném itt felfedni a kilétét, arra biztatott, hogy a receptek, anekdoták köré írjak egy keretet. Az Úrilányok után szeretnék fikciós regényeket írni, valami teljesen mással foglalkozni, s aztán majd pár év múlva megírnám a mostani regényemnek a folytatását.

– Zabola és Budapest között „oszlik meg” az életük, itt is, ott is élnek. Mit szólnak a gyerekek ahhoz, hogy nem a nagyvárosban, hanem egy eldugott székely falu közelében, vadregényes környezetben élnek?

– A gyerekek valójában nem laktak még Budapesten, inkább útközben telt az eddigi életük, meg hát kicsik: egyikük kettõ, a másik ötéves. Nem folytatunk még túlságosan kötött életmódot, sokat utazgatunk, de Zabolán van az otthonunk.

– A tévés szakmát könnyedén hagyta el?

– Könnyen ment. Talán azért, mert igen szerelmes voltam... Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor Gergelyt megismertem, már abbahagytam a televíziózást.

– Budapesten stílustanácsadóként is tevékenykedik, ez mit jelent?

– Molnár Bánffy Kata, aki elkísért az erdélyi könyvbemutatókra, sikeres, kiváló kommunikációs szakember, õ indított egy céget, amely nõknek segít: divatos kifejezéssel élve személyes márkaépítéssel foglalkozik. Én ebben segítek neki, hölgyeknek adunk tanácsot arra vonatkozóan, miként építsék a karrierjüket, miként kerüljenek vissza a munkaerõpiacra, ha „kihullanak” onnan.

– Zabolán vendégházat működtetnek. Elsõsorban kik keresik fel?

– A zabolai birtokon hatszobás vendégházunk van, amelyet a kastélyhoz tartozó egykori gépházban rendeztünk be. 2006 óta panzióként működik. Fõleg a nyári szezonban rengetegen jönnek külföldrõl, leginkább Angliából, Hollandiából és Franciaországból. A kastély impozáns épület, lakható is teljes egészében. Mi négyen élünk benne, valamint a sógorom a feleségével. Persze erdélyi viszonylatban nagy az épület, de például a Loire-völgyi kastélyokhoz viszonyítva már nem nevezhetõ tekintélyesnek...

– Körülbelül hány Ugront tartanak számon, és hol élnek õk?

– Nagyon sok helyen meg lehet õket találni: Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten, Svájcban, Kanadában is... Nagy a család. Eredetileg három ága volt, ebbõl egy kihalt. A fiatfalvi ág leszármazottai többnyire Vásárhelyen élnek, s az úgynevezett szombatfalvi ág tagjai Kolozsváron, Budapesten laknak, illetve többnyire õk szóródtak szét a nagyvilágban.

– Édesapja, Ugron György és vele együtt a család a Szekuritáté zaklatása miatt települt ki Magyarországra. Konkrétan milyen „konfliktusa” volt az állambiztonsági szervekkel?

– Errõl nem szívesen beszélek... Gondolom, nem az én tisztem nyilvánosságra hozni. Édesapám egyébként állatorvosi technikumot végzett. Másra nem volt lehetõsége. Nagyon sok mindennel foglalkozott, például cirkuszi lovakkal, meg öttusázott is.

– Férje részben Mikes-leszármazott. Fűzik rokoni szálak Mikes Kelemenhez?

– Távoli rokonok. Anyósom, Mikes Katalin – hogy úgy mondjam – duplán Mikes. Mikes Kelemen távoli rokon, róla sokan tudják, hogy Zágonban született, de azt már kevesebben, hogy éppen Zabolán nevelkedett. Apósom egyébként bengáli származású, de a férjem már Ausztriában született. Úgyhogy a gyerekekkel németül társalognak.