
Újra Sepsiszentgyörgy utcáin lépnek fel zenészek szerdától: az Erdélyi Szervezőiroda (ERSZI) negyedik alkalommal szervezi meg a Sepsiszentgyörgyi Utcazene-fesztivált (SUF).
2013. szeptember 10., 16:332013. szeptember 10., 16:33
Idén külföldről is számos versenyző jelentkezett, így vasárnapig 19 együttes, több mint hatvan zenész muzsikál az utcákon. Nagy Krisztina, az ERSZI vezetője elmondta, stílus-, hangszerbeli, előadási kötöttség nincs, a fellépőket szakmai zsűri értékeli, de a közönség is szavazhat. A legjobbak különböző fellépési lehetőségeket nyernek, ugyanakkor fellépési díjakat is összekalapolhatnak maguknak.
Nagy Krisztina hangsúlyozta, a város lakói szeretik a fesztivált, minden évben várják, főleg a fiatalok, akik a teljes fellépéseket végigülik. Az idei SUF nyitókoncertjét csütörtökön este a HuHuu játszóházban tartják, a magyarországi Bőgőmasina lép fel. Péntektől az Erzsébet parki zenepavilonban, a piaci Merkur bolt előtti színpadon, a HuHuuban, a Bistro Kertben, a Tein Teaház előtt és a Korzó Irish Pub előtt zenél többek között az anyaországi Takács Eszter, a magyar származású, Belgiumban élő Vörös Gábor és együttese, a Follia, valamint a Wild Rhythm Smokers.
Fellép a sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy Acoustic, az Indie Folker, a Spontán zenekar, Miklósi Attila és Olga, Fadgyas Egmond, Váncsa Levi, az Exit Rock Band, az Acoustic Trió, a TBA, a White Jam és a Minestrone Plastic Band, Friends and Roll, NMG zenekar. A Playfire tűztánccal mutatkozik be, és látható lesz a Vándorok elnevezésű nagykárolyi utcaszínház előadása is. A SUF a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program része.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!