2010. június 14., 08:032010. június 14., 08:03
Az eseményen jelen volt Geanina Pistru, a város alpolgármestere is, aki szerencsét kívánt Török Zsoltnak. Az alpinista az egyetlen romániai, aki részt vesz a George Dijmărescu itteni származású amerikai által vezetett Sunny K2 Expedition elnevezésű expedíción.
A túrán részt vesz egyébként Dijmărescu nepáli származású felesége, valamint egy-egy osztrák, németországi, svéd és nepáli hegymászó. Török Zsolt ma indul Budapestről Abu Dhabiba, onnan meg Pakisztánba repül – itt találkozik az expedíció többi tagjával, hogy nekivágjanak meghódítani a világ második legmagasabb hegycsúcsát. Az aradi hegymászó maga fizeti az expedíció költségeit, a repülőjegyet, a felszereléseket, a serpa szolgáltatásait – mindez megközelítőleg 8000 euróba kerül. Számítások szerint az expedíció két és fél hónapot tart, Török Zsolt úgy tervezi, augusztus végén ér haza. A K2 csúcsot, amely körülbelül 10 napi járásra található a legutolsó településtől, a legnehezebben megmászható és legveszélyesebb csúcsnak tartják a világ nyolcezresei közül.
„A halál csúcsának” is nevezik, lévén hogy , a csúcsot ostromló 100 hegymászó közül mindössze 30-nak sikerült feljutnia és vissza is térnie épségben. A K2 név onnan származik, hogy 1856-ban T. G. Montgomerie a Karakorum-hegység felmérése során ezt a hegyet regisztrálta másodikként, a csúcs másik, Godwin Austen elnevezését a hegyet elsőként feltérképező Henry Haversham Godwin-Austen angol geológusról kapta.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.