
Fotó: Archív
2013. március 07., 08:002013. március 07., 08:00
A harmincéves jubileumát ünneplő legendás rockoperát a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án is láthatja a Dóm téri közönség a korábban a műsorban szereplő augusztus 17-ei és 18-ai mellett. A jó helyekre a bérleteken kívül szinte lehetetlenség jegyet szerezni. A rendező, Alföldi Róbert már most kész koncepcióval rendelkezik, Menczel Róbert díszlet-, Nagy Fruzsina jelmeztervezővel, valamint Vörös Róbert dramaturggal alaposan kimunkált színpadi elképzeléseket mutattak be a két szerzőnek.
Szörényi Levente és Bródy János teljes egyetértésben fogadták el az izgalmas, kortárs koncepciót. A nemzeti rockoperát új szereplőgárdával, látványvilággal mutatják be Szegeden. Az 1983. augusztusi ősbemutató harmincadik évfordulójához kapcsolódó jubileumi produkció különlegessége, hogy a darabot története során most először játsszák élő zenével, hatvantagú zenekarral.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.