Hirdetés

Újratanulják a hagyományt

Nem lehet „befejezni” a gyergyói táncok tanítását, hiszen a fiatal táncoktatók az idősektől mindig tanulnak újat, és a táborba is mindig jönnek újak, egyre fiatalabb, mindössze pár éves gyergyóiak, akiknek a lépéseket szinte kötelező megtanulni – vallják a tegnap kezdődött és szombat estig tartó Gyergyói Tánc- és Zenetábor oktatói.

Balázs Katalin

2015. augusztus 03., 19:242015. augusztus 03., 19:24

Ezúttal népesebb a táborozók csapata, a létszám megközelítheti a kétszázat. Számos néptáncos adatközlő érkezik Gyergyószék majd minden településéről, hogy bemutassa tudását. A „hazahozott” gyergyói táncok fogadására egyre többen jönnek a térségből, szeretnék elsajátítani nagyszüleik elfelejtett tudását.

A remetei születésű Ivácson László és párja, Tekeres Gizella mellett táncot oktat a negyedik táborban a szintén remetei Laczkó-Benedek Tünde és a csíkszentdomokosi Bara Szabolcs, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai. Legjobban azonban a Békéscsabáról érkezett oktatók, Farkas Tamás és Gál Nóra részvételének örülnek a táborszervezők és a táborlakók. Farkas Tamás nevéhez fűződik ugyanis a gyergyói tánc hazahozatala.

„Egy műsorom kapcsán kezdtem el érdeklődni a Maros forrásvidékének tánchagyománya iránt. Így jutottam el 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémiára, és onnan hoztam ki az első gyergyói gyűjtéseket. Akkor szembesültem azzal, hogy igenis, Gyergyó vidékének is van saját tánca” – elevenítette fel lapunknak a táncos.

A táncok így kerültek haza vándorútjukról, és egyre bővülnek, hiszen a gyűjtőmunka nem fejeződött be. Magyarországról és Erdélyből is számos fiatal érkezett idén, hogy megtanulják ezeket a táncokat. A gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes huszonöt táncosa például először vesz részt a táborban. Vezetőjük, Szász Ferenc szerint az eddigi években egyéb elfoglaltságaik miatt kimaradtak a táborból, most viszont prioritássá vált a részvétel, itt az ideje a gyergyói tánctudás elmélyítésének.
Bár a táncoktatók közül idén hiányzik Sándor Csaba, ő állította össze testvérével, Erőssné Sándor Judittal a 39 gyergyói népdalból álló, kottával ellátott gyűjteményt egy kötetbe, melyhez hangzóanyag-melléklet is tartozik. Ebből fog népdalokat tanítani Erőssné Sándor Judit a tábor folyamán, és talán néhány dalt még hegedülni is megtanulnak a Vizeli Balázshoz beiratkozó növendékek. Jó hír az is, hogy a kiadvány bárki számára hozzáférhető, megvásárolható lesz Remetén a tábor végén.

Az augusztus 3–8. között zajló tábor programja nemcsak a táncot, zenét tanulóknak ad lehetőséget a részvételre. Számos előadás a nagyközönség számára is nyitott. Ilyen például az adatközlő táncosok bemutatkozása. A tábor első napjára a szárhegyi és güdüci táncosok érkeztek, ma este az újfalviak, holnap a csomafalviak és orotvaiak mutatják meg tudásukat. A csütörtöki programban szokásos módon 18 órától a remeteiek, pénteken a ditróiak adják át tudásukat.

Nagy József, a tábor egyik szervezője külön hangsúlyozta: minden új adatközlőt szeretettel látnak, különösképpen tekerőpataki és szentmiklósi idősek jelentkezését várják, e két településen ugyanis még nem bukkantak adatközlőkre. Szintén nyitott a néptánckedvelők számára a táncház, amely vacsora után, a közösségi házban 20.30-tól szerepel minden tábornap programjában.
Nagy érdeklődésre tarthat számot Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész előadása pénteken 12 órától a művelődési házban, valamint a szombat délutáni program, melynek része 15 órától a népdal- és verbunkvetélkedő, 18 órától a táborzáró gála, 21 órától pedig táncház, de ezúttal a szokásostól eltérő helyszínen, a csutakfalvi közösségi házban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés