
2009. február 06., 11:132009. február 06., 11:13
A brassói erdészeti kutatóintézet (ICAS) 1998-ban kezdte el az állatok visszatelepítését. Az öt évig tartó program során 150 példányt engedtek szabadon az Olt, a Maros és a Ialomiţa folyó mentén. A szakemberek szerint azóta a hódok száma megkétszereződött. „A visszatelepítési program sikeres volt, a hódok alkalmazkodtak az új környezethez, és szaporodnak is a térségben” – fejtette ki Hobincu Zoltán, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója.
A szakember szerint néhány hódcsalád „berendezkedett” a Kovászna megyei folyóvizek közelében: az Olt, a Feketeügy, az Ozsdola-patak mentén is élnek hódok. Jelenleg a védett állatok élőhelyének pontos feltérképezése zajlik, a ritkaságszámba menő hódokat folyamatosan megfigyelés alatt tartják. A tervek szerint néhány példányt befognak, hogy megvizsgálhassák egészségi állapotukat. Hobincu Zoltán elmondása szerint az első szabadon élő hódra betegen találtak rá a horgászok. Az állatot végül sikerült meggyógyítani, és újra szabadon engedték azon a környéken, ahol megtalálták.
Hogy a törvény által is védett faj biztonságosan szaporodhasson a térségben, a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatal körlevelet küldött a háromszéki önkormányzatoknak, amelyben felhívja a figyelmet a hódok életterének megóvására. Hobincu Zoltán arra figyelmeztetett, hogy egy hódcsaládnak 2 kilométer hosszú folyópartra van szüksége. Ha zaklatják, életterét tönkreteszik, az állat kipusztul. A hód megjelenése jótékony hatással van a környezetre, hiszen tisztán tartja a vízpartot, ez pedig jó hatással van a növényzet fejlődésére.
A növényevő állat a faunát is befolyásolja: ahol megjelenik, a vidrák, a farkasok és a medvék is meghonosodnak. A háromszéki folyóvizeken a hódok nem építenek gátakat, aminek az a magyarázata, hogy mély vizek mellé telepítették be a kisállatokat. A hód ugyanis csak a sekély vízben épít gátat, ahol a természetes búvóhelyek nem biztosítanak kellő védelmet a ragadozók ellen.
| Az eurázsiai hód a 19 században tűnt el, a mértéktelen vadászat miatt. A hódot a húsáért, a zsírjáért és a bundájáért is pusztították, az eurázsiai hódról (Castor fiber), Európa legnagyobb testű rágcsálójáról korábban azt hitték, hogy vízi életmódja miatt a halhoz hasonlóvá válik, ezért húsát böjt idején is fogyasztották. Vízálló prémje nagyon kelendő volt, csizmát és kucsmát készítettek belőle. |
A Kovászna megyébe betelepített hódokat azonban veszély fenyegeti, hiszen a védett faj ellenségei a kóbor kutyák, amelyek felfalják a védtelen hódkölyköket. A szakemberek szerint a juhászkutyák is pusztítják a hódokat: ősszel a pásztorok a folyók mentén legeltetik a nyájakat, és a juhászkutyák megtámadják a védett állatokat, amelyek életterét a mederszabályozási munkálatok is veszélyeztetik. A hód a betonnal megerősített partok mentén nem tud megélni. A vadászatot sikerült teljesen visszaszorítani, a vadorzásért ötezer lej bírságot róhatnak ki.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.