
Fotó: Krónika
Bruce úgy vélekedett, jó az esély arra, hogy ismét együtt zenéljenek, bár megjegyezte: egyelőre semmi biztosat nem tud mondani. Nem akar túlságosan messzire merészkedni a jóslatokban, hiszen mindannyian távol vannak egymástól. Baker Afrikában él, Clapton nagy sztár, vele is nehéz egyeztetni. Mint fogalmazott, Bakerrel és Claptonnal fognak beszélgetni egy újabb közös fellépésről „valamikor a jövőben”. Utalt arra, hogy Baker nagyon jól érezte magát a közös koncerten, és jelezte, hogy szívesen játszana újra együtt a trióban.
Ő maga is meglehetősen sűrű programot bonyolít a nyáron, részt vesz a Hippie Fest turnén. Azt követően szeptemberben – más híres zenészekkel együtt – fellép John Entwistle, a Who 6 éve elhunyt basszusgitárosa tiszteletére rendezendő emlékkoncerten Észak-Karolinában. A Cream együttes – amely 1966 és 1968 között működött – 2005 májusában a londoni Royal Albert Hallban, ugyanazon év októberében New Yorkban, a Madison Square Gardenben adott koncerteket. A londoni közös muzsikálásról dupla CD és dupla DVD jelent meg.
Ami az októberi díjátadást illeti, Bakeren kívül átveheti az elismerést a világhírű Zildjian cégtől Mitch Mitchell, a Jimi Hendrix Experience dobosa is. Az eseményen ott lesz többek között Jason Bonham, aki a Led Zeppelin legutóbbi fellépésén dobolt apja, az 1980-ban elhunyt John Bonzo Bonham helyén, s oda várják Jon Lordot, a Deep Purple egykori billentyűsét is.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.