Hirdetés

Újra működik Einstein távcsöve

Albert Einstein rég elveszettnek hitt távcsövén keresztül kutathatják a csillagos égbolt rejtelmeit a jeruzsálemi Héber Egyetem diákjai és látogatói – a szerkezetet tegnap mutatták be az érdeklődőknek. A legendás fizikus, akit 1921-ben tüntettek ki Nobel-díjjal a fotoelektromos jelenségek felfedezéséért, egy évvel 1955-ben bekövetkezett halála előtt kapta a távcsövet. A teleszkóp barátja, Zvi Gizeri ajándéka volt, aki a feltételezések szerint maga készítette a szerkezetet. Albert Einstein, aki a Héber Egyetem társalapítója volt, végrendeletében jegyzeteit az intézményre hagyta.

Gazda Árpád

2008. szeptember 26., 00:002008. szeptember 26., 00:00

Az egyetemen sokan tudni vélték, hogy a távcső is szerepelt a hagyatékban, ám hosszú évtizedekig senki semmit nem tudott a teleszkóp hollétéről. Az elveszettnek hitt távcsőre ugyan még az 1990-es években rábukkant a raktárban a Héber Egyetem egyik informatikusa, ám nem ismerte fel a lelet jelentőségét. Végül 2004-ben Esel Ofir biológus jött rá, hogy Albert Einsteiné volt a raktárban hányódó távcső. Az eszköz, amelyet hároméves munkával, s 10 ezer dolláros ráfordítással rendbe hoztak, most ismét teljesen működőképes. A teleszkóp az egyetem ifjúsági központjába kerül azzal a szándékkal, hogy az odalátogató iskolásokban felkeltsék a tudomány iránti érdeklődést.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája

Felborult a Duna-delta ökológiai egyensúlya az orosz–ukrán háború óta. A delta romániai partjaihoz sodródó „háborús hulladék” miatt csökkent a halállomány, továbbá egyes madárfajok a rezervátum romániai oldalára menekültek a háború elől – írja a Le Monde.

Tengeri aknák, drónmaradványok a Dunában: a háború miatt veszélyben a delta ökoszisztémája
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon

„Ne éhezzen senki!” támogatási kampány indul Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon, hogy a rászorulók számára a hideg téli hónapokra tartós élelmet és meleg ételt biztosítsanak.

Támogatási kampánnyal segítenének a rászorulókon
2025. november 06., csütörtök

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a brassói ítélőtábla emberölési kísérlet és garázdaság miatt Dani Mocanu manele-énekest.

Börtönbe vonul a bántalmazó manelés, ha megtalálják a rendőrök
2025. november 04., kedd

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet

Lovagi rangra emelte kedden a brit uralkodó a korábbi világsztár labdarúgót, David Beckhamet.

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”

Jonathan Bailey brit színész lett a People magazin történetének első nyíltan meleg férfija, akit „a legszexibb férfinak” választottak.

Első ízben lett homoszexualitását nyíltan vállaló színész az év „legszexibb férfija”
2025. november 04., kedd

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan

Újra magyar kézben a Sziget: Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.

Újra magyar kézben a Sziget, már a 2026-os fesztivál időpontja is megvan
2025. november 04., kedd

Medve, játék, tanulás: fesztivál hozta közelebb a székely diákokhoz a környezetvédelmet

Csíkszentimrei diákok a Krónikának elküldött üzeneteikben mesélték el a tusnádfürdői medvefesztivállal kapcsolatos élményeiket. A rendezvényen nemcsak a medvéről tanultak, hanem arról is, hogyan lehet felelősen, biztonságosan együtt élni a természettel.

Medve, játék, tanulás: fesztivál hozta közelebb a székely diákokhoz a környezetvédelmet
Hirdetés
2025. november 03., hétfő

Charley Ottley román állampolgári esküt tesz

A Románia természeti szépségeit világszerte népszerűsítő brit újságíró és filmproducer, Charley Ottley hivatalosan is román állampolgár lesz. Az állampolgársági esküt november 6-án teszi le Bukarestben.

Charley Ottley román állampolgári esküt tesz
2025. november 02., vasárnap

Nobel-díjas tudós: az AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek

Az mesterséges intelligencia által hozott, úgynevezett AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek.

Nobel-díjas tudós: az AI-forradalom gazdasági logikája nem hagy sok teret az emberi munkaerőnek
2025. november 01., szombat

Egekben a várható lottófőnyeremények: esélyek és veszélyek

Közelít a mindenkori országos rekordhoz a hatoslottó várható főnyereménye Romániában, miközben a Joker játék már 25 éves története legnagyobb összegével kecsegtet.

Egekben a várható lottófőnyeremények: esélyek és veszélyek
Hirdetés
Hirdetés